Dicséretet kaptak a Szövetségtől a Katerinkák Nyomtatás
2010. szeptember 13. hétfő, 09:48

A városi napok keretében három csapat barátságos tornája zajlott a városi sportpályán kialakított koripályán, amit megtekintett Kovács Zoltán, a Jégkorong Szövetség főtitkára, Fellegi Zoltán, marketingigazgató és Pap Gábor, a Görhoki In-line Szövetség elnöke. Mindhárom vendég maximális elégedettséggel beszélt a létesítményről, a szakszerű és kifogástalan eszközparkról.


-  Nagyon örültek, hogy a jégre alapozunk – mondta Szekeres Károly, a csapat "lelke". - Azt is kifejtették, hogy a födém megvalósítására most nincs pályázati erőforrás, de amint lehetőség lesz rá, a szövetség támogatni fogja, hogy Kiskőrös fejlődhessen ezen a téren.

A főtitkár máris ígéretet tett: jövőre itt szeretné megrendeztetni a McDonald’s Tornát, ahol az ország minden tájáról érkeznének a mini csoportok, 6-7-8 évesek, közel százan. Mert a pálya alkalmas egy ekkora rendezvényhez. Hangsúlyozta: szinte egyedülálló, hogy közösségi összefogással ilyen remek sportlétesítményt hozzanak létre ekkora kisvárosban. Ráadásul előny, hogy akár Budapestről is 1 óra alatt megközelíthető Kiskőrös.

A város egyébként Székesfehérvárról, Dunaújvárosból, Szegedről épp a középpont, ami jól kihasználható alap lehet egy sportág fejlesztésére. Az öltöző az egyedüli hiányosság, de várhatóan az önkormányzattal közösen is megoldódhat.

Eddig is jó kapcsolatot ápoltak a Katerinkák a város vezetésével, támogatásukra ezután is rendkívül számítanak – mondta Szekeres Károly.
Magáról a tornáról pedig csak annyit emelt ki: kiváló hangulatban, baráti meccseket láthattak a nézők. Aki pedig kedvet kapott a játékra, őt szívesen várják!

Eredmények:
Felnőtt torna: I. Győr, II. Kiskőrös, III. Dunaújváros
Gyerek torna: I. Székesfehérvár, II. Győr, III. Kiskőrös