Get Adobe Flash player
Kiskőrösi lovas-siker Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 30. hétfő, 09:14

Hazánkat Gubán Renáta a csapat legfiatalabb tagja (Akasztó – Kiskőrösi Colonado Lovasiskola), Kodácsi Boglárka, Mikó Bernadett, Récsey Liza versenyzők és Saller Gábor edző, csapatvezető képviselték.

Gubán Renáta a jól ugró, de nehezen kezelhető ”Lutin” nevű lovat kapta: a Kiskőrösi Colonado Lovasiskolában megszerzett tudása alapján viszont mind a három pályát hibátlanul tudta teljesíteni és a magyar csapat legeredményesebb tagja volt.


Az első versenynapon (elődöntő), amelyen 1 méter magas, 10 ugrásból álló pályát kellet teljesíteni, a magyar csapat  “4” hibaponttal végzett, amely  ekkor a Sulimán (Arab) csapat - “0” hibapont - mögött a II. helyet jelentette. A III. helyen a Francia csapat zárta az elődöntőt, szintén “4” hibaponttal, de rosszabb időeredménnyel.
A második napon (középdöntő) szintén 1méter magas, 10 ugrásból álló pálya lovaglása volt a feladat. A középdöntő az első három helyen változást nem hozott, mert az arab csapat  “0”, a francia és a magyar csapat  “4-4” hibaponttal végzett.


Gubán Renáta és “Lutin”


A döntő versenyszámot - amely 1,10 méter magas, 8 ugrásból álló pálya volt - a Sulimán (arab) csapat “0”, a francia csapat “4”, a magyar csapat szintén “4” hibaponttal, de rosszabb idővel teljesítette. Így az alábbi végső sorrend alakult ki:
I. Sulimán (arab), II. Franciaország, III. Magyarország.



 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés