A százéves kiskőrösi fociról

Lesz-e méltó ünneplése a jubileumnak?

A hatvanas években kevés szórakozási lehetősége volt a fiataloknak. A Szarvas vendéglő, a mozi és a sport.
A kézilabda meccseknek már abban az időben is komoly látogatottsága volt a városban. Olykor közel ezren  -  nem tévedés! -  vonultak a pálya szélére, hogy szurkoljanak a kedvenceknek.

Ba János a nyolcadik osztály után került a felnőtt kézilabda csapatba, kapusként. Kállai József, a régi barát azonban rábeszélte, jöjjön át a focistákhoz. A csalétek a meccsek utáni közös étkezés volt, hiszen a támogatók játék után hol itt, hol ott hívták meg őket egy-egy vacsorára.

- Bizony, abban a szegényes világban ennek a komoly vonzereje volt -  emlékezik vissza a kezdetekre János. - A kiskőrösi felnőtt labdarúgás jövőre ünnepli századik évfordulóját. Az idén pedig negyven éve, hogy a második alkalommal került fel csapat a Nemzeti Bajnokság III. kategóriájába.

Az elsők valamikor a háború utáni években, mi pedig 1968-ban. Óriási siker volt ez akkor is. Az igen szerény körülmények között élő munkásgyerekek sorra verték a nagy városi csapatokat. Amikor a felkerülésért hívott csatában döntetlent játszottunk a jánoshalmai csapattal, majd elszálltunk az örömtől.

A vadkerti tó partján edzőtáboroztunk, onnan rendőri felvezetéssel hoztak minket a visszavágó mérkőzésre. Az izgalom a tetőfokra hágott, s a szerencse is mellénk állt. Paluska Ferenc és később Szentgyörgyi Sándor (Sanyika) góljainak hatezer (!) szurkoló tapsolt, fütyült.

Hat évig fociztunk a magasabb csoportban, és csak azért kellett visszalépnünk, mert a szövetség csökkentette a létszámkeretet és csak az első hat csapat maradhatott meg. Mi pedig a hetedikek voltunk. Magát a feljutást Biácsi Sándor készítette elő, ő volt a csapat edzője. Később már átvette az irányítást Egei János, sőt a csapattagokat is állandóan változtatták.

Ki állt a győzelem hátterében?
- A kőrösi labdarúgás a gazdasági változásokkal mindig megújult. Ennek következtében gyakran nevet is váltott. Volt már MEDOSZ, Petőfi SE, és még sok más. A mi győzelmi időnkben Gépjavító SE néven szerepelt, mivel a fő támogató a gépjavító üzem volt.

Németh László igazgató, aki egyben a sportegyesület elnöke is volt, szívvel lélekkel szerette a focit. Mindent előteremtett, hogy sportoljunk, már a lehetőségekhez mérten. Nagyon tiszteltük, szerettük.

Kikből állt az akkori győztes csapat?
- Többnyire helyi fiatalokból, azokból, akik a gépjavítóban dolgoztak, vagy már jó hírnévvel rendelkezve fociztak. Vidékiek nem is voltak, csak a Paluska testvérek Császártöltésről. Aztán ők is itt ragadtak.

Másoknak nem is sikerült ilyen szintre feljutni?
- De, a 90-es években feljutottak a fiúk az országos bajnokság felsőbb osztályaiba. De ez a korszak már nem a régi vágású fociról, mindinkább a pénzről és a profizmusról szólt. Akkor lett vége a „tündöklésnek”, amikor Stadler József elvitte a focit Akasztóra.

Tervezik-e, hogy a száz éves évfordulót méltóképpen megünnepeljék?
- Sajnos, nincs tudomásom róla, hogy valaki is felkarolná az ötletet, pedig bizonyosan jól esne azoknak a régi csapattagoknak, akik egykor a város hírnevét öregbítették, ha nem menne feledésbe a sikerük, a több évtizedes munkájuk.

Vnm

Kép1: Az 1968-as „aranycsapat”, amely feljutott az NB III-ba.
Kép2: Régi szép idők, amikor még annyi szurkoló járt meccsre, mint ezen a képen látható