1823-ban, egy téli éjszakán

2009. szeptember 17. csütörtök, 10:51

1823-ban, egy téli éjszakán Már sötétes volt, amikor Petrovicsné a mészárszékből hazavánszorgott. Útközben egyre csak sóhajtozott, alig tett néhány lépést, meg kellett állnia pihenni, s csak akkor tudott tovább vánszorogni, amikor fájdalmai valamicskét enyhültek. Figyelmes húga Anna, a kisajtóban elibe szaladt, karonfogta. - Mi bajod van Marikám, néném? - Hamar bontsd meg az ágyat, nagyon rosszul vagyok. Rövid idő múlva megérkezett a férje is, aki szemrehányást tett neki. - Látod Marikám, mondtam, hogy menj haza. Nem neked való már az ilyen nagy darab húsok emelgetése... - Aztán még hozzá nyújtózkodtál is, azt meg éppen nem lett volna szabad - toldotta meg a beszéd fonalát Zsuzsi néni, a komoly bába, aki az aggódó férj sürgető hívására vele együtt érkezett és rövid vizsgálódás után kiment a konyhába és odasúgta Nánikának: Rögtön tegyél fel sok vizet, jól forrald meg, bizony reggelre megszaporodtok. Petrovics leginkább kint sétált az udvaron. Nem tudta hallgatni szegény felesége nyögéseit. De felesége elcsendesedett, fájdalmai múltak és megszólalt: - Tudja, Zsuzsi néni, mindig én szoktam segíteni a férjemnek, ha ráérek. Most lett volna egy kis dolgom, de a Gyuri segéd ma elmegy, ma szolgálja az utolsó napját. Elmentem a székbe és amikor Gyuri behozta a húst, megmondtam neki, hogy kösse be a lovakat az istállóba, adjon nekik enni, inni, aztán elmehet, csak vacsorára jöjjön haza. Így azután nekem kellett felrakni a húsokat a fogasra. Máskor csak úgy feldobáltam, de most már nehezemre esett. Egy fél borjút rosszul fogtam meg, nagyot kellett nyújtózkodnom, s akkor éreztem, hogy mintha hasba szúrtak volna, amikor feldobtam a húst a fogasra. Jó Pistám küldött is haza, mondta, menj, hamarosan én is otthon leszek és viszem magammal a Zsuzsi nénit. A vajúdó anya és a bábaasszony is tótul beszélt. Petrovics István felmenői a felvidéki Nyitra megyei Vadovcéből származtak, anyja, Hrúz Mária pedig az ugyancsak felvidéki Túróc megyei Necpál községben született. 1818. szeptember 15-én házasodtak össze Aszódon, majd Szabadszállásra költöztek és innen vándoroltak tovább. Kiskőrösre 1822. szeptemberében érkeztek, ekkor datálódott a bérleti szerződés a mészárszékről. Petrovics néha ledőlt a kanapéra, de hamarosan fel is kelt, nem hagyta nyugodni felesége folyton ismétlődő kiabálása, jajgatása. A szomszédban az evangélikus templom toronyórája éjfélt ütött. Az apa ekkor a keskeny folyosón megállt, levette sapkáját és csendes fohászt mondott magában feleségéért és az útban lévő gyermekért, akinek eljövetelét már oly epedve várták. (Petőfi 5 éves házasság után született.) Aztán vizet merített az udvari kúton a favödörbe. Csikorgott a hó a csizmája alatt (A korabeli feljegyzések szerint mínusz 10 fokot mértek akkor éjjel.) Talán fél óra sem telt el, amikor a bába kiszólt a konyhába: - No most már maga is bejöhet, nézze, itt van a fiacskája. Már két szomszédasszony is segített, melegítették a vizet, mosták a bepiszkolt ruhákat, rendbe hozták a szenvedő édesanyát. A nagytudású papné, Leska István tisztelendő úr özvegye még este meghallotta, hogy Petrovicséknál nagy baj van és szaladt a szomszédba. Most bodzateát, majd pálinkát adott a szegény asszonynak. Amikor kibontották a csöppnyi csomagot, megcsóválta a fejét és azt mondta: ebből aligha lesz ember. István, holnap vigyék a templomba, kereszteljék meg. Aztán fogta a pálinkás üveget és egy pohárnyit töltött a fürösztő vízbe is fertőtlenítő gyanánt. A gyermek pihegve aludt, szemét sem nyitotta fel. Megfürösztötték, bepólyálták, majd a kemence sutba tették aludni. Aztán elcsendesedett a ház. Az édesanya és a csecsemő kifáradva elaludtak, Nánika is pihenni tért, Leskáné és a bába hazamentek, Petrovics pedig ruhástól dőlt le szunyókálni. Hét órakor megszólalt az evangélikus templom nagyharangja. Ünnep van, szerda, máskor hetipiac, de ma Újesztendő napja. Petrovics átment a szomszédban lakó Martiny Mihály lelkészhez, hogy keresztelje meg a gyermeket. 10 órakor kivették Sanyikát a kuckóból, felöltöztették és átvitték a templomba. Akkorra már ott voltak a keresztszülők is, Dingha Sámuel és felesége Petykó Éva, Viczián János és felesége Kovátsay Zsuzsanna, akik Martiny Ludovikával együtt ültek a padban. A lelkész lánya, Ludovika és bátyja, Károly tartotta keresztvíz alá Petrovicsék Sanyikáját, aki így került a kiskőrösi evangélikus egyház keresztelési anyakönyvének első lapjára elsőnek az Úr 1823. esztendejében. (Kiss Béla egykori tanár, Petőfi kutató nyomán) Boda Zsuzsa