Szőlőművelés a múlt századokban

Családi összefogással

Kiskőrösön az írásos emlékek szerint 1791-ben telepítették az első szőlővesszőket. Az itt élők hamar elsajátították a nyitás, metszés, a kapálás, a szüretelés és a takarás tudományát. Az addig főként fuvarozásból, birkatenyésztésből élő családok minden tagja megtalálta napi munkáját a szőlőben.

Az 1800-as évek második felében kevés volt az olyan kiskőrösi család, ahol 7-8, vagy akár 9-10 gyermek ne lett volna, így szükség volt minden fillérre. "Kiskőrös népét nem a jó földje tette vagyonossá - hanem a sok rossz minőségű homokja, amibe szőlőt tudott telepíteni." - mondja a korabeli feljegyzés. 1882 végén megbirkóztak a peronoszpóra járvánnyal, jól termettek a szőlők és kitűnően lehetett értékesíteni a kiváló Kadarkát.

Fellendült a telepítési láz, a jó borárak és a kiváló borok egyre több kereskedőt vonzottak a településre. Az emberek a felesleges pénzüket nem a takarékba rakták, hanem addig kuporgatták, amíg nem sikerült ismét földterületet venni rajta, amit aztán szőlővel ültettek be. A szorgalommal végzett munka gyümölcseként szép, rendezett szőlők maradtak az utókorra.

A szőlőmunkákat a kiskőrösiek családi összefogással végezték. Ilyenkor összejött a rokon, a koma és a jóbarát is. A szüretben a legkisebbtől a legidősebbik mindenki részt vett, az asszonyok a szőlőt szedték a vödrökbe, a férfiak puttonyoztak, a gyermekek böngésztek. Felvételünkön - melyet pár évvel ezelőtt Sziráczki Istvánné (a képen középen kötényben) ajándékozott szerkesztőségünknek - egy jellegzetes kiskőrösi szüreti ebéd látható az ötvenes években.

Boda Zsuzsa