Hmmm… Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. június 01. csütörtök, 08:58

Kettős mérce

Németországban történt. A hageni pályaudvar előtt egy autó elütött egy tízéves kislányt. Mivel az eset forgalmas helyen történt, pillanatok alatt összefutott egy csomó ember. A kislány ott feküdt az aszfalton, eszméletét vesztve, kicsavart végtagokkal. Az emberek meg bámulták és elkezdték mobiltelefonjaikkal fölvenni az esetet. Egyre többen azonnal feltöltötték az internetes közösségi oldalakra a friss felvételt. Közben persze hamar megérkeztek a rendőrök, majd egy mentőhelikopter is leszállt a közeli parkban. A rendőrök szalagokkal elkerítették az érintett területet, így próbálván távol tartani a kíváncsiskodókat. A szájtáti tömeg meg csak egyre nőtt. A cérna az egyik rendőrnél akkor szakadt el, amikor az egyik bámészkodó rászólt, hogy ugyan menne már odébb, mert a kamerája elé állt s nem tud jó felvételt készíteni.

Az eset Németországban nagy felháborodást váltott ki, az interneten közel tízezren nyilvánítottak elitélő véleményt.

Pár hete Erdélyben jártam. Nem sokkal a határ után, valahol Élesd előtt belefutottam egy csúnya balesetbe. Lassan araszoltak a feltorlódott járművek és kíváncsian néztem én is, mi történt… Mondhatni, én is tátottam a számat. Hát igen, ilyenek vagyunk. Felháborodunk a másik ember gyarlóságát látva, de ugyanazt a hibát igen könnyen mi is elkövetjük. „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?” – mondja Jézus Máté evangéliumában. Vagy ha már Petőfi a miénk, őt is idézve: „Más szemében ő a szálkát megleli, S az övében a gerendát feledi.” – (Szeget szeggel) Könnyen mondunk ítéletet a másik felett, de magunk szinte észre se vesszük, hogy ugyanazt a hibát, - ha nem még súlyosabbat mi is elkövetünk. Vagy ami még inkább helytelen, oly könnyen fel tudjuk menteni önmagunkat, önmagunkkal szemben elnézőek vagyunk.

Közéletünk, közbeszédünk mételyezője ez a hozzáállás. Függetlenül attól, melyik oldalon áll az ember. Vitáink során annyira megkeményedtünk saját véleményünkbe, hogy amit a másik, a másik oldal mond, az eleve csak rossz lehet. Meg se hallgatjuk, végig se gondoljuk. S innentől már csak egy apró lépés egymás megbélyegezése. Röpködnek a különböző, lassan eposzivá nőtt jelzők, ez liberális, az konzervatív és maradi, ez zsidózó, cigányozó, az meg migránssimogató, ezek itt mind tolvajok, azok meg az erkölcs bajnokai – és így tovább. S a következmény gyászos – a köztünk lévő árkok már szakadékokká mélyültek.

Jó volna a régi latin szólást újra élni, ami állítólag az ókori Athén bírói esküszövegeiben is benne foglaltatott: „Audiatur et altera pars – hallgattassék meg a másik fél is.” (Seneca). Komolyan venni egymást, a másik is ember – ennyire egyszerű. S a meghallgatás ne csak meghallás legyen, hanem végiggondolás, megrágása-megemésztése a másik gondolatainak. Mert miért ne lenne sok igazság abban, amit mond, képvisel.

Mi azonban csak töretlen lendülettel fújjuk a magunkét. EU-s szinten éppúgy, mint itthon. Ha mélyebben tudnánk önmagunkba nézni, s ha leszállnánk a magas lóról, békét tudnánk kötni egymással is. Merjük feltételezni, hogy a másik is jót akar, neki is lehet igaza…

Lupták György

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés