Bécs – a templomok nélküli város?

Meglehetősen nagy vihart kavart osztrák szomszédainknál az elmúlt hetekben egy általános iskolai tankönyv. A kiadvány címe: „Lesen mit Sinn – Heft 1.

(Értelemmel olvasni – 1. füzet). A tankönyv szerzői Armgard Beran és Sabine Castner, – hogy nevük ne merüljön a feledés homályába. S mi váltotta ki a felháborodást? Található a könyvben egy gyakorlat, amely szerint egy kitalált személynek, egy kisfiúnak, akinek a neve „Mehmet” (a nevéből következtetve muszlim bevándorló család sarja), - segít az otthonától eltalálni az iskolába. Képek illusztrálják a kis Mehmet útját, s a tájékozódását segítő támpontok tipikusan nagyvárosiak. Egy mozi, majd egy bank, aztán különböző üzletek, és így tovább. Viszont sehol egy templom, egy templomtorony, mondjuk lehetne éppen a híres-nevezetes Stephansdom, melynek jellegzetes gótikus tornya már messziről köszönti a városba érkezőt. Ellenben viszont ott van egy fontos támpont, egy mecset! Hogy a muszlim kisfiú el ne tévedjen a keresztyén nagyvárosban…

A felháborodott szülők szemét az csípte, hogyan lehetséges, hogy a jól ismert városképből éppen a templomtornyokat hagyták ki, - feltehetőleg tudatosan éppen a tankönyvszerzők. S tették ezt Európa egy évezredes keresztyén hagyományokra épülő országának fővárosában. S hogyan lehet az, - kérdezték a szülők, hogy mindezt az illetékes Oktatási Minisztérium nem helytelenítette. A Kronen-Zeitung c. napilap kérdésére legalábbis onnan válasz nem érkezett. Mellesleg Bécsben 1,83 millió ember él. Ezeknek 40 %-a római katolikus, 30 % vallástalan, 12 % a mohamedán, 9 % ortodox és 4 % evangélikus.

Természetesen, Bécsben nem bontották le az összes keresztyén templomot. Aki arra jár, turistaként továbbra is megcsodálhatja azokat. Vagy betérhet egy misére, vagy istentiszteletre. Nem más ez, mint újabb jele vagy bizonyítéka a térségünkben elhatalmasodó kulturális önfeladásnak. Újabb áldozatbemutatás a Szent Tolerancia oltárán. Félreértés ne essék, a türelmetlenség is sok-sok gondot okozott a történelem során, nem erről van szó. Hogy jól értsük: az irgalmas samáriai, aki segítette a földön vérbe fagyva fekvő félholt szerencsétlent, nos, ő mit is tett? Ellátta a sebeit és gondoskodott róla – elhelyezte egy útmenti fogadóba és állta a később felmerülő költségeket. De: nem ölelte magához, nem vitte haza, a kedvéért nem adta föl saját vallási és kulturális hagyományait.

A sok apró jel egyre inkább jelenséggé olvad össze. Legutóbb Berlinben tiltották meg egy óvónőnek, hogy munkahelyén a nyakában keresztet viseljen, mert ezzel sérti a muszlimok esetleges érzékenységét. Nagy-Britanniában, a Micimackó hazájában megtiltották az óvodákban a mese felolvasását. Miért is ugyan? Nem találja ki a kedves Olvasó. Hát, a Malacka miatt…, az is sérti a muszlim érzékenységet.

Egy ország, egy nép, egy közösség, - ha saját maga vágja el a gyökereit, - s mindennek tetejében teszi ezt önszántából egy rosszul értelmezett humanizmus és türelem jegyében, önmagát számolja föl. És ebben az őrületben nem lehetünk partnerek.

Lupták György