Napi horror Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2012. március 20. kedd, 07:36

Gyerekeim régi jó szokása, hogy ilyenkor, télvíz idején folyamatosan etetik a madarakat. Kertünkben áll két meggyfa, egy cseresznye meg egy szilvafa, szépen sorban, az ablak előtt. Ahogy didergősebbre fordul az idő, beindul a madármentő akció: apjuk-anyjuk bevásárol a piaci boltban, ők meg naponta megterítik a madárasztalt a kertben. 

Ott lógnak-libegnek a fákon a cinkegolyók, és a kis etetőházikókból egymást túrják ki a kék- és feketecinkék, zöldikék, időnként egy-egy tengelic, vagy más ritkább madár. Az ablakunkból, szinte páholyból lehet gyönyörködni a hatalmas madárseregben. Lehetetlen megszámolni őket, esetenként tán százra is rúghat a számuk. Mindig kéznél a távcső és mellette egy madárhatározó, így rendszeres napi program a madárvendégek megfigyelése. S remélhetőleg majd a melegebb hónapokban elfogyasztják a szúnyogokat, legyeket és egyéb rovarokat, így hálálva meg a téli gondoskodást.

A minap úgy alakult, hogy szemtanúivá váltunk egy véres tragédiának. Végignéztük, amint megjelent a kertben egy karvaly, s a felhőként felrebbenő madarak közül elkapott egy zöldikét és a szemünk láttára a szilvafa ágán el is fogyasztotta. Tépett a csőr, repkedtek a tollak. Bőségesen volt időnk a beazonosításra, valóban egy fiatal karvalyfiú volt a tettes. Gyermekeim első reakciója a szörnyülködés volt: hogy tehet ilyet ez a vérszomjas ragadozó! Szegény kis madárka, ennyi volt az élete… Pedig végül is, az énekesmadarak magokat esznek, a ragadozók meg az énekesmadarakat, - ha nincs más. Ők is élni szeretnének, nekik is enniük kell. A tél hosszú és hideg. Mondhatnánk, - ez az élet rendje. Egyik élőlény elpusztítja a másikat, hogy éljen. Mi is jóízűen elfogyasztjuk a marhapörköltet, meg a sült pulykát, és nem hullajtunk közben könnyeket az állatért, amely ugyanúgy belepusztult abba, hogy nekünk ebédünkké váljék. Bár, gyerekkorom disznótorait felidézve, „Menyust” (nálunk ez volt minden disznó neve) a levágás előtti napon megvakargattuk, mintegy elbúcsúztunk tőle, - majd másnap a fagyos hajnalban ő is felvisított a kés alatt. 

Ez lenne valóban a világ rendje? Úgy tűnik, igen. A szomszéd képes pörre menni a szomszéddal egy mezsgye szőlőért. Láttunk már ilyet, ha elfajul a vita, még egymás torkának is nekiugornának. Szemesnek áll a világ, - mondogatjuk. S vajon hány barátság ment már rá, hány rokoni kapcsolat szakadt meg csak amiatt, hogy egy ponton nem számított más, csak az önös érdek, ki a gyorsabb, ki a szemfülesebb, ki mer nagyobbat csalni, hazudni, ügyesebben átverni. S mindezt gyakran pillanatnyi előnyért. Az emberiség történelmének egyik lehetséges olvasata, mikor melyik népnek fogyott el az élettere, vagy volt mohóbb, hatalomvágyóbb az uralkodója, vezetője. S aztán nem kellett több mint egy szikra, egy végzetes pisztolylövés annak idején Szarajevóban, és bő négyévnyi világégés, embermilliók halála, nyomorúsága lett az eredmény. Valahol minden önző lépés mögött, legyen az egy hadüzenet, legyen az Trianon, vagy a pénzvilág láthatatlan szürke eminenciásainak éppen most csontunkig hatoló döntései mögött a másik feletti hatalomvágy és a bírvágy, ahogy a német mondja, a „Habgier” sejthető. Mely ráadásul mindig a pillanatnyi érdekről szól és szinte minden esetben hiányzik belőle az előrelátás. Most vagyok éhes, most akarok enni. Most vagyok helyzeti előnyben, most veszem el a másét. S hogy mi lesz tettem, döntésem következménye, az már más lapra tartozik. Ahogy Gavrilo Princip biztosan nem gondolta, mi lesz merényletének a következménye, úgy bankárjainknak, a „pénzügyi guruknak” sincs halvány fogalmuk arról, mai döntéseiknek milyen következményei lesznek majd két, három vagy öt év múlva. 

Lám, hová jutottunk egy hétköznapi kis madártragédiától. Mert ez nem a világ rendje, hanem sokkal inkább a világ rendetlensége. A Teremtő, amikor végtelen szeretetéből kipattant ez a gyönyörűséges világmindenség, elképzelésében szó sem volt életünk mindennapi tragédiáiról. Ő szeretetéből szeretetre teremtette a természetet, az egész világot. De nekünk ez nem volt elég. Azóta is folyamatosan szüreteljük a tiltott fa gyümölcseit, naponta fellázadva ezzel életadó Urunk ellen. 

Végletekig tönkretett világunkon, s rajtunk, embereken valóban csak a megváltás, Krisztus szeretete segíthet!

Lupták György

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés