Get Adobe Flash player
Állampolgárság Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2012. január 09. hétfő, 07:19

Megvonták a szlovák állampolgárságot Szlovákiában a hatóságok egy 99 éves idős asszonytól – olvasom megdöbbenten. 

Tamás Ilonka néni Rimaszombaton született, ott és élt és lakott mindmáig. Pedagógusként, gondolom, gyermekek sokaságát nevelte, tanította. Munkásságáért Komensky emlékérmet és a Szlovák Köztársaság aranyplakettjét is megkapta. Idős kora ellenére ma is aktív közösségi életet él. Nyugdíjas klubot vezet, tagja a Magyar Koalíció Pártjának. Szlovák állampolgárságától azért fosztották meg, mert élvén a Magyar Köztársaság Kormánya által nyújtott lehetőséggel, mint magyar nemzetiségű, fölvette a magyar állampolgárságot is. "Minden állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot." – közölte a szlovák belügyminisztérium szóvivője. Az idős asszony rémületében azonnal elhagyta Szlovákiát, s Magyarországon élő lányához költözött. Ott ugyanis elveszítheti a társadalombiztosítását, személyigazolványát, hontalanként kellene élnie azon a földön, amely amúgy a hazája.

Megáll az ész… Ép ésszel felfoghatatlan, ami északi szomszédunknál történik. Léván élő ismerősöm jut az eszembe, aki egyszer azt fejtegette nekem nagy garral: Trianon az Isten büntetése a magyarokon, mivel ezer éven át sanyargatták a tótokat. Ondrej, magyarul András amúgy nyíregyházi tirpák, szülei a lakosságcsere egyezmény keretében hurcolkodhattak át Felvidékre a II. világháború után, magukkal cipelve minden tulajdonukat s beköltözhettek ott bizonyára egy kisemmizett, egy szál ruhában a Dunán átdobott magyar család otthonába. Logikája szerint ez utóbbi esemény meg biztosan az Úristen kárpótlása volt… Tegyük fel, hogy van némi igazsága, „hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép” – mondja Radnóti Miklós. De azonnal eszünkbe jut a közmondás: „más kárán tanul az okos.” Na, akkor most, hogy is van ez?

Hát mikor lesz már ezen a tájon végre békesség? Felvidéken született szlovák nagyapámra gondolok… Magam is negyed részt tót volnék, még ha magyarnak is vallom már magamat. A gyökereim a Felvidékhez kötnek. Ha Zólyom környékén járok, mindig hevesebben ver a szívem, mert valahol e tájon van az ősi fészek. Nem tudom, nem akarom és nem is fogom megtagadni gyökereimet soha. De éppen ezért, mire jó, hogy egy alig pár éve létező állam ilyen módszerekkel próbál magának dicső múltat, tiszteletre méltó történelmet kreálni? Hogy elűzi, ellehetetleníti más anyanyelvű polgárainak az életét? Esett már elég seb a Kárpát-medence vidékén. Miért kell ezeket szaporítani? Mi értelme van egyáltalán? Nevetséges, gyerekes bosszú csupán, mert értelem nincs benne.

Aztán hányan élünk-érezünk még e tájon ugyanígy? Alföldi, nógrádi tótok, tolnai svábok kései ivadékai, akiknek ez a föld lett a hazánk, itt születtünk, itt vannak eltemetve szüleink, őseink! Miért nem lehet Szent István királyra úgy tekintenünk, mint aki királya volt mindazon népeknek, akik a Szent Korona alatt találtak itt egymásra?

A történelmet őrült törvényekkel, nacionalista indulatokkal nem lehet írni. Mármint büszkeségre méltó múltat. Ül szembe velem az étteremben egy ugyancsak felvidéki, innen odaszármazott tót atyafi. Azt bizonygatja nekem, hogy a „székelyek azok mind, elmagyarosodott románok.” Így, kőbe vésve, kinyilatkoztatva. Ő már csak tudja, onnan Léváról. Ijesztő agymosás… Mi lesz ennek a vége?

Lupták György

 
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés