Get Adobe Flash player
Vállalkozók az Imaházban Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2011. december 22. csütörtök, 07:30

Az Evangélikus Imaház újra rendhagyó rendezvénynek adott helyt. November 25-én pénteken vállalkozók találkoztak, hogy két előadást meghallgatva keressenek segítséget problémáikra.

 Dr. Boros Imre közgazdász, korábban PHARE minisztert közismerten jó előadóként ismerhette meg most is a hallgatóság. „Hová mész, Magyarország?” – nos, ezúttal ebben a kérdésben próbált meg az eligazodásban segíteni a neves előadó. Aznap reggel arra ébredt az ország, hogy egy amerikai hitelminősítő olyan szintre értékelte le hazánkat, amilyenhez hasonló mélyponton mintegy tizenhat éve voltunk. Azonban napjaink gazdasági problémáiban erősen kétséges a hitelminősítők szerepe, kérdéses ugyanis a függetlenségük éppúgy, mint a hitelességük. Kiderült, hogy minden bajra alkalmazható receptet ma senki sem tud adni, mert ilyen helyzet még nem volt korábban. Dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, mint teológus, éppen azt mondta el, hogy ezzel szemben a keresztyénségnek igenis van üzenete a ma emberének. Összefogás, bizalom voltak a kulcsszavai az előadásnak. Mert bebizonyosodott, hogy magányos farkasként állva maradni ma lehetetlen.

Nem kell félni, mondta mintegy zárszóként a közgazdász előadó, II. János Pál pápát idézve. S ugyanezt húzta alá a teológus is, hiszen van, aki minden rossz erőnél hatalmasabb, s aki kezében tartja a 

jövőt. S ha a jövő nem álmaink szerint alakulna, Ő azt is a javunkra fordíthatja.

Végezetül Koren András mérnök-vállalkozó mutatta be röviden az Iniciatíva Protestáns Vállalkozói Egyesület munkáját. Az egyesületnek jó pár tagja van Kiskőrösön is.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés