Decemberi útmutató Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2011. december 22. csütörtök, 07:28

„Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek - mondja megváltó Urad.” (Ézsaiás könyve 54, 7)

Ahogyan közeledik az év vége, bizony akarva akaratlanul számba vesszük mindazt, ami velünk történt ebben az évben. Az éppen elmúló év családomnak megrázó volt. Édesanyám az idén töltötte be kilencvenedik életévét, állandó felügyeletre van szüksége. Most a Jó Pásztor Otthon lakója. Anyósomat januárban Kiskunhalason megműtötték, most már jól van, sokat aggódtunk érte. Januárban meghalt a sógorom, épp akkor, amikor anyósom a kórházban volt. Feleségemmel mindezt nagyon nehezen éltük meg. 

Valóban vannak életünkben végzetesnek látszó órák és percek, amelyek rövid idő alatt olyan nagy bajt zúdítanak ránk, hogy azt sem tudjuk, hogy milyen lesz abból a kivezető út.

Lehet, hogy a próba Istennek csak rövid szempillantás, de nekünk örökkévalóságnak tűnik. Ilyenkor mondogatjuk: mi jöhet még ezután?  Mi érhet még ezután? Elhagyott minket? Hol van ilyenkor? Miért nem segít rajtunk?

Amikor ez az ige elhangzott, nehéz időszaka volt Isten népének. Jeruzsálemet elfoglalták, a templomot lerombolták. A nép jelentős részét fogságba vitték. Reménytelen és kilátástalan volt a jövő. Összeomlott a jövőképük és bizonytalanná vált a jelenük. Ez az idő az, amikor végig kell gondolniuk újra mindent. A múlton már nem tudnak változtatni. Csak egy dolog segíthet rajtuk, ha az Istenhez ragaszkodnak. Ahhoz az Istenhez, aki nagy irgalommal összegyűjti övéit. 

Isten nem véglegesen hagy el bennünket, csak egy rövid szempillantásra. Elhagy, hogy meglássuk, mire megyünk nélküle. De végtelen az Ő irgalmas szeretete! Nem célja a megsemmisítés! Megpróbál, megerősít, mert hűséges Isten!

Kecskeméti Pál