Nézem a reklámot, immáron sokadszor. Egy tévéműsorokat szolgáltató cég reklámját. Ajánlja megvételre az új termékét, mellyel már utólag is megnézheti az ember azt a műsort, amelyről lemaradt, vagy akkor sugározták, amikor ő nem tudta megnézni. Eddig rendben.

 A képen azonban egy megviselt ábrázatú fiatal édesanyát látok, karján lógó gyerekkel, valahol, egy szupermarket gondolái között. Az anyuka szemmel láthatóan csüggedt. S íme, a szöveg a kép alatt, valahogy így: ha nem ér haza idejében és lemarad az ismétlésről is, sebaj. Ez a program segíteni fog. Vagyis tehát, kedves anyukák: a gyerek az akadálya a korlátlan tévénézésnek! Nem kell tehát gyereket szülni, mert az csak gond, az ember mindenhonnan elkésik miattuk, ki se látszik a gyerekgondozásból. Amikor mások már a TV előtt heverésznek, hideg italokat kortyolgatnak lábukat a szófán pihentetve, addig egy édesanya még a boltokban lót-fut, karján síró, bekakált gyermekével. És mindig mindenről elkésik, minden jóról lemarad, - leginkább a csodálatos és épületes TV műsorokról. Lehet, hogy ki vagyok hegyezve minden gyerekekkel, gyermekáldással, gyerekvállalással kapcsolatos kérdésre, de többszöri megnézés után is ez a reklám, ezen a ponton nekem ezt sugallja. – Édes magyar hazánk lakossága immáron tíz millió alá csökkent, egyelőre megállíthatatlanul fogyunk. Ezen a tendencián nem segítenek a bevándorlóink sem.  Csakis az ember létezése óta jól bevált módon lehetne ezen a problémán segíteni. Elgondoltam, ha egyre kevesebben vállalnak gyerekeket, akkor vajon ki fog majd egy idő után tévéműsorokat nézni?

Békepaprika

A minap lépek ki az utcára, s majd hasra estem egy nagy zsákban. Az ajtómban ott találtam egy nagy nejlonzsák paprikát. Abból a jó csípős, keceli fajtából. Amiből a legjobb a lecsó (átégeti a tárcsa alját), meg a belőle készült csiliszósz is garantáltan kétszer csíp. Szóval, amit olyan nagyon szeretek. Ki szoktam tenni a napra, hadd pirosodjon, majd összefőzöm sok-sok fokhagymával és paradicsommal, - de innentől maradjon az én titkos receptem… Egyszóval mennyei, szeretik is nálunk a fiúk, még a vejem is bolondul érte. – Ez a paprika azonban most üzenetet hordoz. Számomra nagyon fontos üzenetet. Ezért nem békepipa, hanem békepaprika. Ugyanis a termelőjével, régóta jó barátommal, nem értettem egyet bizonyos várospolitikai kérdésekben, rendesen összevitatkoztunk. S e vitának még e lapban is jutott hely. A dologra egyáltalán nem vagyok büszke. Szomorú tapasztalat, hogy a politikai meggyőződés bizony éket tud verni ember és ember közé, akár barátságokat is tönkre tud tenni. Ehhez nem kell más, mint két ember, aki nem tud, nem is akar engedni. Mert mi magyarok, annyira szeretünk politizálni, a tetejébe még az igazunkból sem tudunk engedni. Talán néha több ez elvhűségnél, lehet benne egy adag konokság is. Csak azért is nekem van igazam… De azért annyira nem lehet fontos a politikai meggyőződés, hogy miatta egymásnak hátat fordítsunk, a megragadott kezet elengedjük. – Ez a paprika, ott az ajtómban azt üzente: nincs már harag. Borítsunk fátylat a történtekre. Meg is tesszük mihamarabb, fehér asztal mellett…

Lupták György