Ki érti ezt? Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2011. augusztus 16. kedd, 06:27

Hosszas vajúdás után, hétfőn éjjel – kedd hajnalban végre megszületett az egyházakról rendelkező egyházügyi törvény. Szükség volt már egy rendezésre, ehhez nem fér kétség. 

Mert a korábbi „szabályozás” olyannyira megengedő volt, hogy szinte csak az nem alapíthatott édes hazánkban egyházat, aki nem akart. Erre mutat a ténylegesen bejegyzett egyházak igen magas száma. „A Fővárosi Bíróság kezeli a Magyarországon bejegyzett egyházak listáját, az adatbázisban több mint 400 egyházi jogi személy van – tudtuk meg Nagy Gábor Dánieltől, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének szociológusától” – olvasom egy interjúban. Eddig elég volt 100 tag megléte, valamint annak bizonyítása, hogy a bejegyzésre vágyó csoport nem végez alkotmányba ütköző tevékenységet. És a bejegyző Fővárosi Bíróságnak nem volt mérlegelési jogköre. Ez valóban nem mehetett így tovább.

Aztán jöttek a hírek ilyen meg olyan törvényjavaslatokról, variációkról. Mire aztán végül is kikristályosodni látszott egy elfogadhatónak tűnő javaslat, amely három kategóriába sorolta volna a jelenleg egyházként működő szervezeteket valamint szigorúbb feltételekhez kötötte volna az egyházalapítást. Az érintettek némiképp megnyugodva vagy beletörődve várták a július 12-ét, a döntés napját. Amikor is aztán az éjszaka folyamán minden a feje tetejére állt. Még annak is nehezen követhetővé váltak az események, aki a tisztánlátás érdekében igyekezett a pulzuson tartani az ujját. Nekem sem áll szándékomban erről jegyzőkönyvet írni. A lényeg az: minden borult. Semmi sem úgy lett, ahogy az várható lett volna. Csak a Mindenható meg a kormánypártok prominensei tudhatják, mi minden történt akkor éjszaka. És éppen ez az, ami elsősorban elgondolkodtat. Kimondom, leírom, megkérdezem: tisztában vannak azzal a győztesek, mit tesznek időnként? Jó az ennek az országnak, hogy időnként párton belüli „erős emberek” pillanatok alatt átírják a nehezen kiizzadt, a többség számára elfogadható konszenzusos véleményt? Jó az nekünk, hogy fáradt, elzsibbadt képviselők a hajnali órákban megszavaznak olyasmit, amit nem is volt idejük megemészteni, átgondolni?

Mert mi történt? A három kategóriából lett egy, s abba belefért összesen tizennégy egyház. Örömünk, hogy bekerült a Baptista Egyház. Sokakat viszont sokkolt, hogy a Hit Gyülekezete is bevett egyház lett. S az összes többi egyház futhat még egy kört. Újra megmérettetheti magát, de befogadásukhoz a parlament kétharmados többsége kell (egyelőre).

Úgy vélem, az egész ügyhöz méltatlan volt a hétfő éjszakai herce-hurca. Az egyházak, ideértve mindegyiket, ennél többet érdemeltek volna. Ha már ez a kormány igyekszik odafigyelni az egyházakra, elődjével ellentétben támogatja is tevékenységüket, akkor több komolyságot érdemeltünk volna. Igen így, mi is. Akiknek a státusa történelmi egyházként nem kérdőjeleződött meg.

És igen sajnálatos két kisegyház kívül maradása. Az egyik a Magyarországi Pünkösdi Egyház. A másik a Magyarországi Metodista Egyház. Az előbbiek régóta jelen vannak városunkban is. Nemrég örültünk együtt velük, új és szép imaházuknak. S akikkel felhőtlen ökumenikus kapcsolatunk van. De ismerem a metodisták munkáját is. Gondolkodásukban, hagyományaikban talán a „kicsik” közül ők állnak hozzánk, evangélikusokhoz a legközelebb. De sorolhatnék még persze másokat is. Szubjektív, de nekem e kettő kimaradása fáj a legjobban. Most biztosan keserű a szájuk íze. Remélem, az események nem változtatják meg kapcsolatunkat.

Egyébként a legnagyobb testvér első számú vezetője nyilatkozta pár éve, hogy az egyház fogalmának kizárólag ők felelnek meg. Ez a kinyilatkoztatás akkor alaposan megrázta a keresztyén világot. Mert egyet jelent: az összes többi nem egyház, tehát mi sem, ti sem, ők sem… Ki érti ezt?

Lupták György

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés