Egy fotót nézek. A földön sok száz emberi hát, Mekka felé leborulva imádkozó muszlimok. 

A háttérben kéttornyú katedrális, a kereszt jeléből ítélve, keresztyén templom. A kép felirata szerint nem egy vallásközi kegyes alkalomnak vagyunk a szemtanúi. A fotó Egyiptom fővárosában, Kairóban készült, az ottani kopt keresztyén székesegyház előtt. A szélsőséges szalafita muszlimok a templom előtt a keresztyének pusztulásáért imádkoznak. A templom előtt rendőrök szemlélik az eseményeket. A koptok a keresztyénség egyik legősibb ágát képviselik, főként Egyiptomban élnek. 1800 éves múlttal rendelkező, békés és nagy szegénységben élő egyház. A szalafiták pedig az iszlám egyik szélsőséges ágát képviselik. Nevükhöz fűződik jó néhány egyiptomi kopt templom felgyújtása, a kopt keresztyének üldözése. – Mellette egy másik kép. A helyszín Göttingen, német egyetemi város. A képen az utcaképbe egyáltalán nem illő, muszlim mecset, minarettel. A mecset előtt dolgukra siető járókelők. – Két vallás. Az egyik, melynek egyes tagjai képesek buzgón „imádkozni” a másik vallás pusztulásáért. S egy másik, itt, a keresztyén Európában, amely mindezt nem látja. A szent tolerancia nevében éppen önmagát készül föladni. S a mecsetek szaporodnak, a keresztyén templomok meg kiürülnek Európában. A következtetést tessék levonni…

Szerződés

A nagy telekommunikációs cég, szerződést köt. Most éppen tévécsatornákat ad el. Mert eladni muszáj. A nagy cég meg sem nézi, kinek adja el a csomagját. Most éppen egy lepukkant présházban élő cigánycsalád az ügyfél. A nagy telekommunikációs cégnek mindegy, ki veszi meg a csomagját. Neki nincs kockázata. Ha nem fizet az ügyfél, majd eladja a tartozást egy behajtó cégnek. Innentől a dolog részéről letudva. Pedig, ha előzetesen felmérte volna, legalább megnézte volna eljövendő ügyfelét, elmaradhatott volna a megállapodás. S most a behajtó cég levelez, csekkeket küld és fenyeget. Például a putri elárverezésével. Nagy pénz lehet benne. Jogilag talán minden rendben van. De erkölcsileg? Ahogy a bankok sem bukhatnak, csak a szerencsétlen devizahitelesek. Miért mindig a kisember a vesztes?

Az űrhajós

Az amerikai űrhajósról, Neil Armstrongról, sokan nem tudják, hogy hívő keresztyén. Ő volt az első ember, aki lábát a Holdra tette. Egyszer Izráelben járt. Szentföldi utazása során egy izraeli régész, Meir Ben Dov volt a kísérője. Az űrhajós Jeruzsálem óvárosával, annak bibliai emlékeivel ismerkedett éppen, amikor sétájuk során a Hulda kapuhoz értek. Itt indul az a lépcsősor, amelynek a felső végén már a Templomhegy kezdődik. A hely, ahol annak idején a Templom állott. Megkérdezte Armstrong a kísérőjét, hogy Jézus járt-e itt. „Mivel Jézus is zsidó volt”, válaszolta Meri Ben Dov, „és ez a lépcsősor a templomhoz vezetett, akkor bizonyára sokszor ment föl itt Jézus a Templomba.” Armstrong erre azt kérdezte, hogy vajon a kövek eredetiek-e, ezekből a kövekből állt-e Jézus korában is a lépcső? A régész a kérdésre igennel válaszolt. „Akkor tehát Jézus is ezeken a köveken lépdelt fölfelé a Templomhoz.” – mondta az űrhajós. „Igen, igen”- helyeselt buzgón a tudós. E párbeszéd után Neil Armstrong elindult fölfelé a lépcsőn. Majd ezt mondta: „Sokkal fontosabb ezeken a köveken lépdelni, mint a Hold felszínén.”

Lupták György