Hans Seemann már régóta barátom. Valójában a rendszerváltozás és a politika hozott össze bennünket. Ő egy Ulm melletti kisvárosban él és ott a helyi CDU vezetője. Jómagam akkor tájt az MDF-fel kokettáltam (amit azóta már persze ezerszer megbántam). Így jöttünk össze, örültünk, hogy a felszabadult légkörben a magánjellegű kapcsolatok behatárolt kereteit ily módon is tágíthattuk. Az MDF azóta már kiírta magát a napi politikából, kapcsolatunk Hansszal viszont megmaradt, s idővel elmélyült. Ő az egyetlen barátom Németországban, aki nem evangélikus egyházi ember, hisz gyakorló katolikus és foglalkozását tekintve pék. Egy tisztes családi vállalkozást vezet, amelyet még a dédszülők alapítottak, kenyérrel, péksüteménnyel és cukrász készítményekkel látják el a környéket.

Hans aktív tagja a Keresztyén Pékek Szövetségének. Ez a szervezet tömöríti azokat a szakmabelieket, akiknek a vasárnap szent. Hans vasárnap misére megy a nővérével. Vasárnap mindhárom boltja és a pékség zárva tart. Hans úgy gépesített, hogy egyik dolgozójának se kelljen vasárnap dolgozni amiatt, hogy hétfőn a korán kelőknek friss zsemle legyen az asztalukon. Erre való a modern technika, mondja Hans. Az előre elkészített termékek a fagyasztóban várják a hétfő reggelt, s a forró kemencét.

Hans persze egy boldogabb országban él. Ahol az emberek vasárnap nem shoppingolni, plázázni mennek, hanem vagy a templomba, vagy kirándulni a családdal. Este meg tán egy sörkertben múlatják az időt a barátokkal. De nem dolgoznak, mert a vasárnap az szent.

Édes hazánkban nem is emlékszem, mikor terjedt el a jelenlegi gyakorlat, mely szerint a boltok nyitvatartását illetően nincs különbség hétköznap és vasárnap között. Régebben sem maradtunk éhen vasárnap, hiszen pénteken-szombaton be lehetett vásárolni minden szükségeset a vasárnapi asztalra. S ma már boldog-boldogtalan nyitva tart, mert fél, ha bezár, lemarad a versenyben. Teszi ezt gyakran meggyőződése ellenére is, mert a mókuskerékből kilépni nehéz.

Ezért is pártolom a KDNP kezdeményezését, hogy álljon vissza a régi rend. Legyen különbség a hétköznapok és a vasárnap között! Ezért kételkedéssel olvasom a különböző, gyaníthatóan a multik megrendelésre készült riogató felméréseket a várható tömeges elbocsátásokról, gazdasági visszaesésről, - amennyiben a szándék megvalósul. Hitetlenségem oka nem több mint a látható szándék: arra ösztönözni az embereket, hogy vásároljanak és költsenek. Mert a plázázással kialakult egy olyan gyakorlat, melynek eredményeként a gondolák közt vasárnapi programként sétálgató család azt is megveszi, amit nem akart, vagy amire nincs is valójában szüksége.

És emiatt szomorodtam el olvasva miniszterelnökünk reagálását, miszerint „amíg heti ötnapi munkából nem lehet megélni Magyarországon, addig nincs arra lehetőség, hogy a boltok vasárnap zárva tartsanak.”  Orbán hozzátette: „a vasárnapi nyitvatartások korlátozása nem a kormány álláspontja.” Tartalmában sem érzem igaznak az állítást, mert a heti ötnapi munka és a vasárnapi nyitva tartás között erőltetett a párhuzam. Hacsak nem a kereskedelemben dolgozókra gondolunk, akik a munkavállalóknak egy kis szeletét teszik ki. Aki meg mindenáron dolgozni akart a munkaszüneti napokon, az ezelőtt is és ezután is megtette. Valójában az elv tiszteletben tartását hiányolom a miniszterelnöki megszólalásban. A bibliai igazság elismerését, miszerint „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4; 5Móz 8,3) A kormányváltás legnagyobb hasznát abban remélem, hogy sor kerül ebben az országban az ideológiai alapok megerősítésére. Hogy újra fontossá válnak azok az erkölcsi, keresztyén értékek, amelyek megtartottak eddig bennünket Európában. Fontos a gazdaság rendbetétele, fontos az adósságcsökkentés, fontos, hogy mindenkinek legyen munkája ebben a hazában – de ha az alapok ismét háttérbe szorulnak, netán elfelejtődnek, akkor alapok nélkül vagy rozoga alapokra, hiába építkezünk. Annyi bátor és határozott lépésnek vagyunk tanúi mostanában. Nem kellene éppen itt megtorpanni…

„A lakosok testi és lelki szebbítése, ím ez és csak ez lehet a kormányoknak legfőbb feladata. Minden mellékes tekintet a főcél által háttérbe szoríttatik.” (Széchenyi István: Önismeret)