A „suliháló” elnevezésű internetes portálon olvastam diákok véleményét Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című regényéről. A könyv a hetedikeseknek kötelező olvasmány.

Az internetes oldal az olvasónapló elkészítésének segítésére hivatott. Csak a szalonképes mondatokat másolom ide, a bőséggel burjánzó trágárságoktól megkímélem az olvasót (a helyesírási „sajátosságokat” viszont nem javítom.)

- „én még nem keztem el de nagyon hosszú ahogy láttam a könyvet beleolvasok de inkább a naplót valahonnan másolom”

- „sziasztok szentem nagyon uncsi a könyv”

- „Én csak azt nem értem miért ilyen hülyeség a kötlező?! Elolvastam vagy 20 oldalt és kb 10 szónak tudtam a jelentését.”

- „TÖK SZAR SZERINTEM SEMMI ÉRTELME AZ EGÉSZNEK AKINEK MEG TECCIK AZ 1 MARHA ELMEBETEG BOCS A KIFEJEZÉSÉRT NA PUSYKA”

- „alapvetően nem rossz könyv csak unalmas az író stílusa meg van 1 pár szereplő aki miatt az egésztől elmegy az ember kedve pl a Zebulon egyébként anyukám se olvasta és ő is lett valaki”

- „tölem biztos ne várja el a … tanárnö hogy olvassam el??? nem vagyok én zakkant!!! heheh inkább megnézem DVD nt vagy itt elolvasom nagyábol oszt legalább nem huz meg !!!”

Nos, ebből legyen ennyi elég. Megnyugtató, hogy azért ha kisebbségben is, de olvashatók Jókai művéről pozitív vélemények is. Ha azonban az ember az egészet végigolvassa, az összkép elkeserítő. S nem Jókai védelmében, - bár ő is megérdemelné, hanem 13-14 éves gyermekeink szellemi-lelki fejlődésén aggódva fogalmazódtak meg kérdéseim.

Mintegy bemelegítésként kérdezem, ha az iskolában a diák helyesírást, nyelvhelyességet tanul, akkor leülve a számítógép elé, miért felejt el azonnal mindent? Vagy egyébként is ez a szint a jellemző?
Továbbá kérdezem, - bár nem tudom, egyáltalán kapok-e választ valaha, honnan fakad ez a sok trágárság? Úgy tűnik, gyermekeink szókincskészlete mintha pár száz szóból állna s azok többsége is nyomdafestéket nem tűrő kifejezés. Ha igaz az, hogy a beszédünk hű tükörképe lelki bensőnknek, nos, akkor mi lakozhat ezekben a gyerekekben? Mi lehet az a sötétség, amelynek bugyraiból felbugyognak a magyar nyelv legalantasabb szavai?

S a tanárokra vonatkozó becsmérlő kifejezéseket olvasva kérdés számomra az is, miért ez a gyűlölet a tanárok iránt? Tudom, az „örök diák” mindig is hajlamos volt tanárai gyengeségeit kipellengérezni, de a durva, sértő jelzők garmadája meghökkentő. és ijesztő. Isten egyedül a negyedik parancsolathoz fűz ígéretet, amikor azt mondja: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!” A hosszú élet titka tehát a szülők, nagyszülők, tanárok, feljebbvalók tisztelete.

Nem a személyük miatt, hanem a tisztük miatt. Mert ő az apám, az anyám, a tanárom, a lelkészem. Ő is ember, tehát tévedhet, de mégis, az apámat, a tanáromat kell tisztelnem benne. Isten a törvényt nem egy embernek, hanem egy népnek adta. Tehát a hosszú élet ígérete a társadalmi boldogság záloga is egyben.

A fél ország most a Csillag születik versenyzőinek szurkol, én is. De ugyancsak kérdés, hogyhogy nem indulnak a vetélkedőn szavalók, versmondók, prózamondók? Miért akar ebben az országban mindenki énekes lenni, - mert az indulók többsége tán mind ezt a műfajt űzi jól-rosszul.

Félve gondolok a jövőre… Milyen felnőttek lesznek belőlük? Milyen döntéshozók lesznek? Milyen irányt fognak majd mutatni az utánuk jövőknek? Milyet?

Jókai regényét 1964-ben Várkonyi Zoltán vitte filmre olyan színészóriásokkal, mint Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly, Béres Ilona