Mea culpa Nyomtatás
Írta: Lupták György   
2011. április 29. péntek, 10:10

A keresztyén hagyomány szerint a XI. század óta a „confiteor” (latinul „gyónom”) a keresztyén liturgia általános bűnvallási formulája. „Confiteor […] quia peccavi nimis cogitatione, verbo et opere: mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa.“ Vagyis: vétkeztem gondolattal szóval és cselekedettel. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
Mielőtt kedves nagyra becsült Olvasóm, lecsapná az újságot, hadd nyugtassam meg, ezennel vége a latinórának. Vannak azonban dolgok illetve helyzetek, amikor muszáj visszanyúlni régi hagyományokhoz a jelen történéseinek jobb megértése érdekében. Húsvét ugyanis az Élet ünnepe. Nem a természet megújulásának, a természet tél utáni ébredésének az ünnepe, hanem a Feltámadott, élő Isten ünnepe.

Mert Ő, az élő Úr a mi megújulásunk záloga. Elrontott életet újra kezdeni, a halálunk utáni folytatásban bízni csakis Ővele és Őáltala lehetségese. De alapvető keresztyén igazság az is, hogy kikerülhetetlen az üres sírt megelőző nagypénteki kereszt is. Ha nem halt volna meg bűneink miatt, nem lenne feltámadás sem. Kétezer év igazsága ez. Bűnlátás, bűnvallás, vagyis bocsánatkérés nélkül nincs életújulás!

Ezért volt kiemelkedően fontos az egyetemes keresztyén egyháztörténet azon pillanata, amikor II. János Pál pápa 2000. március 12-én, először a történelemben bocsánatot kért a katolikus egyház nevében az egyház és a keresztyének hibáiért és bűneiért, a vallásháborúkért, az inkvizícióért és a zsidóság üldözéséért. Tette ezt annak ellenére is, hogy nyilván mindig voltak olyanok, akik nem vettek részt az említett bűnökben, sőt, felemelték szavukat azok ellen, gyakran életük kockáztatása árán is. És a pápa jól tudta: megújulás nincs bűnvallás és bocsánatkérés nélkül.

Ezen emelkedett gondolatok nemcsak húsvét kapcsán jutottak eszembe, hanem megtörtént megint a szokásos, olvastam valamit az újságban. Egészen pontosan ezt: „Mesterházy Attila a pártjával kapcsolatban kiemelte, hogy „egyre inkább egységes az MSZP. A szocialista párt megy előre.

Nagy lelki sokk volt, amikor elvesztettük a választást, de ebből a vereségből talpra álltunk” – hangsúlyozta Mesterházy Attila.” Ha jól értem a pártelnök szavait, ő úgy látja, túl vannak a sokkon és elindultak a talpra állás, a megújulás útján. Mivel az imént idézett pártelnök ezek szerint nem jártas a megújulás lélektanában, talán megóv minket a Teremtő attól, hogy szemtanúi legyünk pártja feltámadásának. Mert ő nem tudja azt, amit mi tudunk.

Ugyanis: kért itt valaki tőlünk bocsánatot a 2002-2010-ig elkövetett hibákért, mulasztásokért? Megkövetett minket, a magyar népet bárki is az említett nyolc évben felhalmozott adósságért, az elhatalmasodott korrupcióért, a családok ellehetetlenítéséért, a totális erkölcsi züllésért, a társadalom szétveréséért, az ősi értékek megbecstelenítéséért?

Vagy csak 2006. október 23-ért? Mert ezekért ki felel? Nyilván azok, akik akkor a kormánykerék mögött álltak. S akik most úgy tesznek, mintha ők nem tehetnének semmiről sem. Mintha valaki más követte volna el azokat a hibákat, és nem ők, amelyek miatt még mindig egy helyben topogunk. Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai – talán a Marsról jöttek?

A valód megújuláshoz Gary Chapman (neves házassági tanácsadó) szerint öt dolog kell. Ahogy ő mondja: a bocsánatkérés öt nyelve. Az első a „sajnálom”, a fájdalom, a tettem miatti szégyen kifejezése. A második a „hibáztam”, amely már magában hordozza a felelősség vállalását. Én voltam az, aki a rosszat, a bűnt elkövette, nem más. A érett felnőtt képes elismerni, hogy hibázott, és nem okol másokat tetteiért és azok következményeiért.

A harmadik a „mivel tehetném jóvá a történteket”? kérdése. Mert a kártérítés az ember jogos igénye, erre mind a lelki, mind a fizikai károsultaknak ősi jussuk van. A negyedik az őszinte megbánás: „ígérem, nem fordul elő többé.” És az ötödik, a teljes megbánás és odafordulás: „meg tudnál bocsátani?”

Nos, ahogy látom, nem fenyeget minket a veszély, hogy itt most tolonganának a bocsánatunkat kérők. De talán így is van jól. Legalább megtanultuk, sajnos, nem a más kárán, mint az okos ember, hanem a magunkén, kire is bízzuk a kormányzást.

És adjon az Úristen minden hatalommal rendelkezőnek, minden más sorsáért felelősnek elegendő erőt, szeretetet és felelősségtudatot, hogy az elkövetett mulasztásokért, hibákért – mert azok mindig lesznek, - tudjanak minket megkövetni. S ha lehet, még idejében.

Lupták György