Amiről az anyakönyvek mesélnek 1. Nyomtatás E-mail
Írta: Lupták György   
2011. február 17. csütörtök, 11:04

Régi tervem, hogy betekintést nyújtsak gyülekezeti anyakönyveinkbe. Kiskőrös városa, s vele együtt egyházközségünk 2018-ban lesz kereken 300 éves. Ez az időpont nincs is olyan messze már, mint amennyire gondolnánk. S érdekes lehet bepillantani saját múltunkba.


Ehhez nyújtanak segítséget keresztelési, esketési és temetési anyakönyveink, amelyek 1720 októberétől kezdve napjainkig hiánytalanul meg vannak. Pontosabban szólva, hiányzik az 1730-1783-ig terjedő időszak, de ebben az 53 évben gyülekezetünknek a vallási türelmetlenség miatt nem lehetett temploma, iskolája, se lelkésze és tanítója sem.

Így nem volt anyakönyvezés sem és Isten megtartó szeretetének bizonyítéka, hogy ez alatt a hosszú idő alatt gyülekezetünk nemhogy megszűnt volna, hanem sokkal inkább mind lélekszámában, mind hitében megerősödött.

Kezdjük az 1837. évnél. A IV. sorszámú keresztelési anyakönyvben, - amelyet 1814-től 1838-ig vezettek (ti. akkor telt be), a 326. lapon a 191. bejegyzés után, október 8-án a következő bejegyzést találjuk:
Az 1837-ik eszt(endő) Október 8-tól kezdve magyar nyelven vitte ezen Kiskőrösi Ágostai Vallás tételt követő Egyház szülöttek anyakönyvét a F.(folyó) év Nt. (nagytiszteletű) Pesti Esperesség törvényei szerént Blásy Lajos; a ki is született Aszódon, és ugyan ott kezdvén oskolai pálya futását, folytatta Selymeczen és Posonyban, s végzette a Jénai Egyetemben Szász országban.

Onnan hazájába vissza térvén Czeglédi papnak fölszenteltetvén Főtiszt(elendő)Jozéfi Super(intendens=püspök)úrtól Tiszolczon; s minekutánna ott egy esztendőt és három hólnapot tőltött volna Apostagra hivatott, harmadfél év lefolyta után pedig ide Kiskőrösre rendeltetett első vagy is fő prédikátornak.”

A zárójeles kiegészítéseket én tettem a jobb érthetőség kedvéért, egyébként pedig az akkori helyesírás szerint olvasható az idézet.

Miről mesél ez a bejegyzés? Kiskőrösön három Blázy Lajos nevű lelkész is szolgált, egy egész családi lelkészdinasztia. A fenti idézet az I. Blázy Lajostól származik, aki igen hosszú ideig, 1830-1871-ig volt gyülekezetünk lelkésze. Itt is halt meg, temetőnkben rögtön a piac felöli bejáratnál található a Blázy család sírboltja. Halála után egyébként az első parókusi lelkészi állásban fia követte, II. Blázy Lajos, aki 1871-1912-ig volt a gyülekezet lelkésze. S az ő fia pedig, a III. Blázy Lajos 1913-1928-ig volt a lelkészünk. A sorszámozást természetesen csak én használom, az azonos nevek megkülönböztetése érdekében. Lám, egy lelkészcsalád, akik így ragaszkodtak a városhoz, annak lakosaihoz, gyülekezetünkhöz.

De még másról is tanúskodik ez a bejegyzés. Ugyanis az azt megelőző, 191. bejegyzés még latin nyelven olvasható, az ezt követő pedig már ékes magyar anyanyelvünkön. Amott még Georgius a György, Johannes a János. Emitt pedig már Pál, János, Erzsébet olvashatók. A bejegyzés tehát a magyar anyanyelvű anyakönyvezésre való áttérés egy fontos dokumentuma. Hazánkban a XIX. század elején meginduló reformkor, és a reformkori országgyűlések hozták meg a nemzeti öntudatra ébredés egyik gyümölcseként a magyar nyelv hivatalossá tételét.

A folyamat egyáltalán nem volt egyszerű, a vármegyék 1805-től kezdve tértek át fokozatosan a magyar nyelvű ügyintézésre és jogalkotásra. Erdélyben csak 1847-től váltotta fel a latint a magyar nyelv. 1836-tól kezdve viszont Magyarország hivatalos nyelve a magyar lett. E fontos történelmi tényt örökítette meg Blázy Lajos lelkész 1837. október 8-án.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés