Öngyilkos fiatalok Nyomtatás E-mail
Írta: Lupták György   
2011. február 10. csütörtök, 11:20

Zsuzsi nyolcéves, szeretnivaló kislány. Olyan, mint minden gyerek. Érdeklődő, eleven, folyamatosan igyekszik maga körül felfedezni a világot. Ami számára nem is olyan egyszerű.


illusztráció


Mert a megismerésben be kell érnie a kezeivel, a fülével, az orrával és a nyelvével.  Ugyanis Zsuzsi teljesen vak. Semmit sem lát. Így született, koraszülöttként. De ez még nem minden. Zsuzsi több nyomorúságot élt meg már nyolc gyermekéve alatt, mint sok felnőtt egy életen át. Zsuzsi állami gondozott. Édesanyja nem tudni, hol van. Édesapja meg börtönben ül. Mert megerőszakolta a nyolcéves Zsuzsit. Megerőszakolta a saját, vakon született kislányát.

Az ember lelke belesajdul mindebbe. Zsuzsi sorsa szerencsére nem tipikus, de a figyelmünket egy fájó gondra irányítja, a gyerekeinkre, a fiataljainkra.
Olvasom, hogy Magyarországon, édes hazánkban negyven százalékkal nőtt a 24 év alattiak körében elkövetett befejezett öngyilkosságok száma 2009-ben az előző évhez képest. 2008-ban 98, 2009-ben pedig már 137 fiatal vetett véget önkezével életének. Kecskeméten és Kiskunhalason egy kutatócsoport felmérést végzett „a 14-18 éves korosztályban, ahol megdöbbentő adatok születtek.

Az öngyilkosság gondolata előbbi városban 32 százalék a fiúk és 42 százalék a lányok körében, utóbbi településen pedig a lányok körében ez a szám eléri a 48 százalékot. Aggodalomra ad okot az is, hogy Kiskunhalason például az önértékelési zavar a lányok körében 90 százalékos, de a fiúk esetében is nagyon magas: 79 százalék. Ugyancsak magas számokat mutat az öngyűlölet aránya, vagy a depresszió előfordulása.” (Magyar Nemzet, 2011. január 15).

A kutatók szerint több gyermekpszichiáterre lenne szükség, mert e tekintetben az egész országban a lefedettség nagyon hiányos. Meg szólnak a megelőzés fontosságáról, az iskolákban pl. egészségtant kellene tanítani és mindenképpen több gyermekpszichiátert kellene alkalmazni.

Zsuzsi szomorú története azonban rámutat egy másik, sokkal súlyosabb okra is. Gyermekeink, fiataljaink, vajon milyen családban nőnek fel? Vajon mit kapnak otthon? Az emberi élet legérzékenyebb, legfogékonyabb időszakában, a gyermek és ifjúkorban, látnak-e példát a szüleikben, követendő lesz-e számukra az a családkép, amelyben ők nőttek fel?

Mert ami viszont egyre gyakoribb eset, és ez már nevezhető tipikusnak, amikor a hittanos gyerek adatait kérdezem, igen gyakran visszakérdez: melyik apukámra tetszik gondolni? A mostanira, vagy a korábbira? Egyre több gyereket veszítünk el amiatt, mert széthullott a család, s a gyerek az édesanyjával máshova költözött. Nem tekintek távolabb kicsiny városunk határain túlra.

Itt viszont azt látom, megdöbbentően sok a családi válság, a házasságok és emiatt a család széthullása, vagy csupán csak az erkölcsi, szexuális lazaság, amit ma megengedhetőnek tart sok férj és feleség és egyre inkább sajnálatos módon, a közvélemény is. Ha ugyanis egy gyerek azt látja, hogy a számára a legnagyobb biztonságot és tekintélyt jelentő apja és anyja marják-falják egymást, a különböző hűtlenségi bűnök miatt otthon örökösen feszült a légkör, az a gyerek ezt a tragikus örökséget hozza magával a felnőttség küszöbére érve.

Nem szólva arról, hogy gyakran csak fél családban nevelődik tovább. És ezért a család nem fogja számára a védelmet, a biztonságot jelenteni, ahová hazatérhet mindig, ahol mindig megbocsátó szeretettel várnak. Az ilyen gyerek és fiatal előbb-utóbb menekülni fog otthonról, s várják a hasonszőrű barátok, az utca, a kocsmázás. Meg a céltalanság.

De van még tovább is. Fiataljaink áldozatok. Tragédiájuk pedig hangos kiáltás. Mert a történelem azt a törvényszerűséget igazolja, hogy azok a népek, amelyeknél elterjedt az erkölcstelenség s ennek következményeként a család széthullása, fokozatosan legyengültek, elveszítették függetlenségüket, majd csendben eltűntek a történelem ,,porondjáról". Ezeknél a népeknél nem születhettek zseniális egyének, így szürke tehetségtelen tömeggé váltak. Ez történik lassan, fokozatosan, nemzedékről nemzedékre.

Egy ilyen nép hanyatlása a következő séma szerint történik: terjedő szexuális szabadosság, tömeges prostituálódás, egyre több pszichiátriai rendellenességgel születő gyermek, s a végén egészséges gyermekek nemzésének a képtelensége. Az erkölcsi talajt vesztett Oroszországban ma minden megszületett 1000 gyerekből 174 genetikai rendellenességgel jön a világra…

Zsuzsinak van gyermekpszichiátere, aki segít neki begyógyítani az őt ért traumát. Mert az intézet ezt biztosítja számára. Szeretném megérni, hogy egyszer a világ rájöjjön arra is, égető szüksége van a keresztyén erkölcsiségre. Hogy jöjjön el egy kor, amikor hiányzunk a világnak, mi keresztyének, lelkészek, egyházaink és gyülekezeteink közössége.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés