Osztják az észt Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2011. január 12. szerda, 11:39

Soha nem tapasztalt vihart és nevezzük nevén, - magyargyalázást váltott ki Európa és az USA sajtójában a magyar médiatörvény.

Segítségül, ha valaki nem tudta volna követni az elmúlt hetek híreit, íme egy rövid összefoglaló:

A magyar ember illetve édes magyar hazánk a svájci Le Matin szerint „rossz diák” és a médiatörvény elfogadásával Magyarország csúszik lefelé a szabadsággyilkosság lejtőjén.

A német Süddeutsche Zeitungban (baloldali napilap) egy karikatúra jelent meg, amelyen a magyar egy szőrös ősember, bunkóval a kezében. Az ugyancsak baloldali angol Observer szerint Magyarország „ronda kis állam, amelyből visszataszító bűz árad”.

Peter Frey, a német állami televízió, a ZDF főszerkesztője pedig imígyen szóla: a médiatörvényünk „egy veszélyes bacilus, ami hatalmába keríti a világot. Ha Európa nem tud ellenállni ennek a bacilusnak, önmagát és legfőbb értékeit árulja el". Ugyanebben a nyilatkozatában még fent nevezett úriember ezt is állítja: szégyen lenne, ha Angela Merkel és a többiek közös fotón szerepelnének egy cenzorral, vagyis Orbán Viktorral az EU-elnökség átadásakor.

A sort amúgy a Washington Post kezdte, és ez a lap több írásban, olvasói levélben is színesítette a képet. Közölte pl. Schiff András Firenzében (értsd, a vajaskenyér vajas felén) élő zongoraművészünk hazáját gyalázó levelét is. Köztudott, még a madár sem piszkít a fészkébe. Erre csak egynémely honfitársunk képes. De zongoristánk ezt teszi, amikor ezt írja az amerikai lapban: "a legutóbbi hírek valóban aggasztóak. A toleranciaszint rendkívül alacsony. Rasszizmus, romák diszkriminálása, antiszemitizmus, idegengyűlölet, sovinizmus és reakciós nacionalizmus - ezek a tünetek nagyon riasztóak. Olyan emlékeket idéznek, amelyekről azt reméltük, hogy régen feledésbe merültek. Sok ember meg van rémülve".

És még néhány gyöngyszem: a luxemburgi szocialista külügyminiszter szerint „mostanáig Alekszander Lukasenkót (fehérorosz elnököt) tekintették az utolsó diktátornak Európában. Nem ez lesz a helyzet, amikor a törvény hatályba lép". Tehát Orbán-Lukasenkó egy pár.

A Die Welt (sajnos konzervatív) német lap szerint Orbán a puszta Putyinja plusz hobbifocista és Leninnel egyenlő. Az angol The Times szerint „Orbán Viktor azonban a térség "legkíméletlenebb" politikai irányítója, aki "személyes hűbérbirtokaként vezeti a Fideszt”. És a Der Spiegel szerint Orbán egyéni mezőgazdasági vállalkozó, aki felszántja a politikai tájat.  Egyik jobb, mint a másik…

Mint mondjunk minderre? Keserűen annyit, legalább végre foglalkoznak velünk? Vagy húzzuk be fülünket-farkunkat és vonjunk vissza mindent, pitizzünk a nagy Európa bocsánatáért, mert kukoricára térdepeltettek bennünket? Meggyőződésem, hogy egyik út sem lenne helyénvaló.

Akik verik a nyálukat, a Lajtán túl, biztosan nem olvasták a médiatörvényt. Mert amikor egy törvényt a Parlament hajnali kettő tájban fogad el, s azt már a reggeli nyugati lapok kritizálják, számomra nem jelenthet mást. Vagy roppant gyorsan lefordították+elolvasták+elemezték és megszülettek a cikkek.

Nyilván azért ez a nagy sikongatás és huhogás, mert ezúttal is sikerült olyan tyúkszemekre lépni, amelyek nem ehhez voltak szokva. Ugyanis mind a bankszektor, mind a média valamiféle törvényfelettiségben élt és élvezkedett ezidáig. Mindenki más csak szívott a válsággal, a bankok nyereséget könyveltek el, jóllehet részben a válság okozói voltak (lásd deviza alapú hitelek). S most jött a kormányváltás és jól megsarcoltatott az egyedüli nyereséges ágazat.

Normális dolog, hogy a frankhitellel csőbe húzott kisember vigye el a balhét, a bank az soha nem veszíthet? A média meg azt engedett meg magának, amit akart. A túlnyomó többsége liberális és szocialista kezekben volt. S most elvész az eddig élvezett és visszaélésre használt előny. Úgye, emlékszünk még azokra az időkre, amikor szabályosan megtiltatott a cégeknek, hogy a kisszámú jobboldali médiában hirdessenek?

Ki kell mondani, a kereskedelmi tévék és a bulvársajtó a béka popsiját alulról sem közelítő műsoraikkal, cikkeikkel szinte mind okozói és bűnrészesei Magyarország erkölcsi, társadalmi züllésének, az emberek eligénytelenedésének! És ez így nem mehet tovább. Ennek lesz most vége.

Kiütéses leszek  attól is, hogy azon országok egyes képviselői, akik 56-ban buzdítottak a helytállásra de fikarcnyit sem segítettek, s majdan később lévén a status quo számukra fontosabb, elnézték a kommunizmus aratását nálunk. Az volt ám a sajtószabadság, mikor csak a Népszabadság volt, akkor miért nem huhogtak?

Elfogadom, hogy a csak fideszesekből álló médiatanács sokaknak nem szimpatikus. De: ekkora szemétdomb eltakarításához is kell tán némi erő. És ne felejtsük azt sem, tőlünk kaptak ennyi szavazatot. (Ahogy a mi szavazatainkból ült a nyakunkon a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai trió is nyolc évig).

Végül: negyven évig Moszkvából mondták meg azt is, hogy nem gyárthatunk Pannónia motort (pedig de jó kis gép volt). Most meg Washingtonból meg Brüsszelből osztják majd az észt, mi meg ezután a szőnyeg szélére állítva hallgatjuk az ukázt?

Na nem. Csak egyet kérek: nehogy engedjünk vagy bármit is visszacsináljunk! Egy visszalépésnek nagyon rossz üzenete lenne. Birtokomban van egy német nyelvű levél, amelyet Németországban élő honfitársaink küldtek el tiltakozásul a ZDF televíziónak.

Igen, most az eltökéltségnek és az összefogásnak van itt az ideje. És gondolkodjunk el, kell egyáltalán nekünk ez az Európa?