Get Adobe Flash player
Hiányzó sírok Nyomtatás E-mail
Írta: Lupták György   
2010. november 23. kedd, 14:52

Temetőjáró időket élünk…  A nagy rohamon már túl vagyunk, mostanára már a hervadt virágokat takarítjuk le sírjainkról, igyekszünk a tél beállta előtt rendet hagyni a temetőkben.

A nagyérdemű olvasó tán most arra gondol, ugyan minő borús kedvemben lehetek, hogy újfent e gyászos témáról, temetőkről, sírokról, halottainkról vetem papírra gondolataimat. Ígérem, leszek még derűsebb is. De vannak dolgok, amelyek csak egy adott időben aktuálisak. Karácsonykor fura lenne húsvéti népszokásokról írni. Temetési szokásainkról most lehet, és most kell elgondolkodnunk.

Új szokások vannak terjedőben, melyeket elsősorban a hamvasztás terjedése hozott magával. Ugyanis míg a hagyományos, úgynevezett koporsós temetés esetében megkerülhetetlen kérdés, hogy legyen valahol egy sír és valamiféle szertartás keretében vegyünk búcsút szerettünktől, - addig a hamvakkal már szabadabban bánhat a család.

Olvashattunk már arról is, hogy aki meg tudja fizetni, akár repülőgépről vagy hajóról is szétszórathatja a hamvakat. Vannak temetők, - ilyen a budapesti Új köztemető is -, ahol van egy erre a célra kijelölt, szépen füvesített parcella, ahol egy gépi berendezés segítségével, halk zeneszó mellett permetező vízsugarak mossák be a gyepbe a hamvakat.

Valóban, a hamvak esetében a hozzátartozók a krematóriumban átveszik az urnát, s utána azt tesznek vele, amit jónak látnak. Így esett meg, hogy pár éve a csomagpostás hozott lelkészi hivatalunk címére egy urnát, mégpedig az ausztriai Salzburg városából. Hetekig pihent ott egy szekrényben, mire ki tudtuk nyomozni, hova is helyezzük el a benne lévő idős korában elhunyt bánáti sváb származású hölgy hamvait.

A német származású asszony a második világháborúban menekült családjával a Bánátból Németország felé. Ő akkor kislány volt, édesanyja itt Kiskőrösön beteg lett és sajnálatos módon elhunyt. Temetőnkben temették el akkor. Közben Németországba kikerült lánya úgy végrendelkezett, hogy halála esetén hamvasszák el és hamvait az édesanyja sírjába helyezzék el. Jelentem, megtettük. Az élet néha meglepő fordulatokat produkál.

Szóval a hamvakat már nem muszáj kivinni a temetőbe és ott egy sírban vagy az urnafalban elhelyezni. Az urnát akár haza is lehet vinni és mondjuk a vitrinbe tenni. Vagy el lehet ásni a kertben valamelyik fa alatt is. S mivel ínséges időket élünk, s egy hagyományos temetés esetenként igen költséges is lehet, bizony többen választják az egyszerűbb és olcsóbb módszert.

A gond azonban ezzel az, hogy így bonyolultabb lesz az elválás, az elszakadás attól, akit szerettünk. A gyásznak is megvan a maga lélektana.  Egyrészt meglehetősen bizarr dolog a könyvespolcon tartani, teszem azt a nagymama hamvait. Mert akárhányszor belép az ember abba a szobába, mindig arra kell gondoljon, ott van a polcon a nagymama.

És ez alaposan megnehezíti a gyász feldolgozását. Mi élők vagyunk. A halottak már nincsenek közöttünk. Meg kell tanulnunk elszakadni tőlük. Halott szerettünk maradványainak a folyamatos jelenléte otthonunkban vagy a kertünkben szinte lehetetlenné teszi a gyász feldolgozását és hosszabb távon bizonyos lelki torzulások okozója is lehet. Az élők és a holtak birodalmát egyértelműen szét kell választanunk egymástól. Ezért létesültek a temetők, hajdanában éppen a templomok körül.

Mert az sem egészséges, ha halottunkat mindenféle szertartás nélkül kívánjuk eltemettetni. Sajnos, erre is akad példa. Az ember nem kutya, hogy csak úgy elássuk a kert végében, ha kimúlt. Az ember megérdemli, - még a mindenki által elhagyatott, köztemetésben részesülő is -, hogy emberhez méltó módon temessék el.

Vagyis legyen egy keresztyén, egyházi szertartás, ahol elhangzik a vigasztalás szava éppen az élőknek, hisz ők maradnak itt, ők szorulnak Isten bátorító szeretetére. A temetési szertartás, az azon való részvétel tudatosítja az elválást, lehetőséget ad az érzelmek kifejezésére. Itt szabad sírni és szabad gyászolni. Ezen kívül a szertartás Isten gondviselő szeretete mellett közösségi támogatást, együttérzést is nyújt.

A holtaknak a temetőben van a helyük. Kell ez a távolság, nehogy a gyászban életünk súlypontja szép lassan eltolódjék az élőkről a holtak felé. A templom csendjében, a Biblia szavaiban, az imádság ajándékában, s a keresztyén emberek közösségében találhatjuk meg mindazt, ami segít tovább élni. És tovább lépni.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés