„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (János evangéliuma 15,13)

Zsuzsa kollégám volt. Egy határ menti gyülekezetben végezte a rábízott szolgálatot. Akik ismertük őt, megdöbbentett a hír: Zsuzsa leukémiás lett. Elindult az ilyenkor szokásos úton, kórház, vizsgálatok, kemoterápia. Majd az utolsó remény, a gerincvelő átültetés. Hét testvére mind jelentkezett az önfeláldozó műtétre, hogy megmentsék nővérüket. S aki adhatott, alávetette magát a fájdalmas beavatkozásnak. De Zsuzsán már ez sem segített. Hazahívta őt Isten.

Mi emberek képesek vagyunk, ha szükséges, ehhez hasonló, önfeláldozó tettekre. Oda tudjuk adni egyik egészséges vesénket szerettünknek, ha neki már elemésztette a betegség mindkettőt. De meghalni, tudnánk-e a másikért? Talán igen, mert a szeretet hatalmas erőt jelenthet. Én összesen egy ilyen esetet tudok, amikor valaki önként, más helyett halt meg. Szentté is avatták.

Jézus Krisztus önként vállalt váltsághalála nem egy, vagy pár emberért történt meg. Ő mindannyiunkért halt meg. Az ártatlan, aki mindenkin csak segített, aki sem szóban, de gondolatban sem ártott soha senkinek - úgy halt meg a kereszten, mint egy veszedelmes bűnöző. Miattunk, mert ha Isten akaratát teljesíteni tudnánk, nem kellett volna vállalnia az önfeláldozást. Helyettünk - mert Isten nem minket sújtott vétkeink miatt megérdemelt büntetéssel, hanem Őt. És értünk, mert Isten Jézus tettéért bocsát meg nekünk. De csak azoknak, akik ezt hiszik és elfogadják. Csak azoknak…

Lupták György