Hmmm... Vallás és egyenruha Nyomtatás
Írta: Lupták György   
2010. február 17. szerda, 12:35

Ottó szerint a kettő nagyon jól megfér egymással. Mármint az egyenruha és az evangélikus keresztyén hit. Ottó ugyanis evangélikus lelkész. No meg rendőr is, nem mellesleg. Néztünk nagyot, amikor a balatonszárszói lelkészkonferenciára egyenesen egy rendőrautóval érkezett, s az autóból Ottó rendőr egyenruhában szállt ki.

Ja, hogy el ne felejtsem, a rendőrautóra az volt írva: Polizei. Ottó, alias Otto Messmer ugyanis a kelet-ausztriai Burgenland tartományban él, Őrisziget evangélikus gyülekezetének a lelkésze. Ottó erdélyi szász anyanyelve mellett kiválóan beszél magyarul is. Őriszigeten ugyanis még magyarul szól Isten igéje az evangélikus templomban. S a gyülekezet lelkésze félállásban a burgenlandi tartományi rendőrség kötelékében dolgozik. Baleseteknél, tragikus, emberéletet érintő bűnügyeknél számítanak rá, mint lelkészre. Ottót gyakran az éjszaka közepén ugrasztják ki az ágyából, hogy vigasztalja a balesetet átélteket vagy erősítse a friss gyászhír alatt összeroskadtakat.

Mikor én voltam egyenruhás, merőben mást éltem át. 1971-72-ben, a kalocsai harckocsizóknál, előfelvételis katonaként egyetlen fegyelmi ügyem volt. Nos, ne dőljön hátra kényelmesen karosszékében a kedves olvasó, nem most fogok „coming out”-olni, nem most jött el a nagy önleleplezés ideje. Ugyanis csupán csak annyi történt: egy körletszemle alkalmával Sánta „ales” (alezredes), az ezredparancsnok, a szekrényemben megtalálta az ott felejtett, álcázásból élénkpiros kötésű Újszövetségemet. Hatalmasat üvöltözött velem, előbb elkobozta, majd visszaadta a Bibliát. S parancsba adta, hogy a laktanyában tilos imádkozni (szegény, fogalma sem volt arról, mi módon lehetne ellenőrizni, imádkozom-e pl. őrségben, vagy este elalvás előtt az ágyamban). S ha imádkozni akarok, kérjek kimaradást és menjek ki a főszékesegyházba, - szólt az ukáz. Majd jött a büntetés: míg a társaimat leszereléskor előléptették, én a mai napig honvéd maradtam. Egyetlen csillagot sem kaptam. Sőt, amikor később újra behívtak, azonnal haza is küldtek, mint a haza védelme szempontjából megbízhatatlan egyént. Eszerint egy vallásos ember alkalmatlan a honvédelemre.

Húsz évvel a kommunizmus színeváltozása után édes hazánkban még mindig van némi zavar ezzel kapcsolatosan az illetékes fejekben. Hivatalosan ugyan működnek a különböző felekezetekhez tartozó katonai lelkészek. Vannak börtönlelkészek is. Szolgálatuk, egyáltalán a létezésük elfogadása azonban néha nehézkes. És nem is szólva arról, mi az elfogadottsága egy katolikus katonatisztnek, egy evangélikus rendőrnek, vagy református börtönőrnek. Azok a régi beidegződések, előítéletek, csak azokat tudnánk feledni! Pedig, ha komolyan végig gondoljuk: egy keresztyén ember Isten törvénye szerint akar élni. Egy keresztyén embernek a felebaráti szeretet krisztusi parancs. Mi ebben a rossz? Miért a bizalmatlanság? A keresztyénség hozta létre a világ legidőtállóbb intézményrendszerét, az egyházat, amely kiállta az emberi gyarlóság ezernyi változatát. Hát miért kell tartani tőle?

Vagy tán azok a politikusok a hibásak, akik a zavart elültették vagy tovább erősítették a fejekben? Akik az egyházak hatalomátvételével riogattak és riogatnak? Mert aki odafigyelt az elmúlt két évtized történéseire, napnál is világosabban megtapasztalhatta baloldali politikusi nyilatkozatokból, vagy egészen konkrét kormányzati megszorító döntésekből az egyházellenességet. Hogy ne maradjak konkrétum nélkül: az egyházak intézményrendszerét a közelmúltban súlyosan érintő pénzügyi megszorítások és azok elhallgatásai, cinikus értelmezései, a sajtóban történő tálalásai éppen erről szólnak. S az egyházellenességtől már csak egy lépésnyire van a vallásellenesség, a vallásos ember csendes kiközösítése.

Messmer Ottó azt is elmondta, még a tűzoltók is igénybe veszik segítségét. Mert a tűzoltó is emberből van, egy megégett ember látványa vagy az autóroncsból kiszabadítani az összetört emberi testet, a tűzoltót is megviseli. S ilyenkor nem elegendő csak a pszichológus segítsége. Igen, gyakran a lelkész, a pap tud valós segítséget nyújtani. Az afganisztáni katonának éppúgy, mint a tüntetők ellen rohamra küldött fiatal rendőrnek – hiába az egyenruha, a lelki teher és a teherbírás attól még különböző marad.

S különben is, ártana-e a közbiztonságnak, ha sok-sok istenhívő rendőrünk kergetné a csirkefogókat? Ártana-e a hazának, ha Istenben bízó katonáink őriznék álmunkat? Persze, meghagyva mindenkinek a szabad döntés jogát. Hogy végre minden a helyére kerüljön…

Lupták György