Aki mostanság Lipcsében jár, kihagyhatatlanul útba ejti a belváros két nevezetes evangélikus templomát. A Tamás templom Bach János Sebestyénünk földi maradványait őrzi. A másik templom Szent Miklós tiszteletére szenteltetett fel mintegy nyolcszáz éve.

Körbejárva ez utóbbi templomot a gyanútlan turista a templom mögötti terecskén impozáns emlékművel találja szembe magát. Kíváncsian szemléli az ég felé törő, fehér bordázott oszlopot. Tekintete önkéntelenül siklik a magasba, ahol szokatlan módon, nem valami görög oszlopfőben végződik az emlékmű, hanem karcsú, szerteágazó pálmaágakban. S keresi az okot, - de ott kinn nem találja. Majd belépve a templomba, rögtön feltűnik, hogy benn is ugyanilyen fehér pálmaleveles oszlopok tartják a templomhajót, két sorban sorakozva.

Az emlékmű a téren a „Békés forradalom” emlékműve. Mert a néhai NDK-ban, ebben a templomban már 1982-ben hétfőnként azért jöttek össze emberek, hogy együtt imádkozzanak egységes német hazájukért. Eleinte persze, kevesen jöttek el imádkozni. Majd egyre nőtt a létszám. Olyannyira, hogy egy idő után, úgy 1989-ben már a templom körüli teret is betöltötték.

Ekkorra azonban már NDK szerte egyre több templomban jöttek össze evangélikusok és katolikusok, hívők és szabadságra vágyók, hogy együtt imádkozzanak egy boldogabb hazáért. Végül 1989. október 9-én, mintegy 70 ezer ember innen indult el Lipcse utcáin és terein, hogy hangosan követeljen szabad választásokat, szabad utazási lehetőséget és síkra szálljon Németország egyesítéséért.

A fehér templomi oszlop ott a téren ezért áll. Egy oszlop kikerült a templomból a térre. Az egyház kilépett a templomból, hogy világi csatamezőkön, utcákon és tereken álljon ki az emberekért, a hazáért, egy jobb és igazságosabb világért. Egy egyház emlékműve is ez az oszlop. Azé, amely vette a nem kis politikai bátorságot, hogy felvállalja a köz ügyét. Aki élt abban a korban, az tudja, nagy bátorság kellett egy ilyen lépéshez. És senki sem tudta, senki sem ismerte a végkifejletet. Mekkora kockázat volt ez az egyháznak, evangélikus püspököknek, lelkészeknek, egyháztagoknak! De mindannyian tudták, jó ügyért állnak ki. A történelem Ura őket igazolta.

Az oszlopfőn a pálmalevelek pedig a világi és a keresztyén szimbolika szerint is a győzelem jelképei. Kisfaludi Stróbl Zsigmond Gellért-hegyi szobra éppen ezért megtévesztő, a nőalak pálmaágat tart a kezében. A pálma nem a szabadság jelképe, hanem a győzelemé. Ha ez pedig így van, akkor az 1947-ben felállított szobor ugyan kinek-kiknek a győzelmét hirdeti ott a hegyen? Lehet következtetni…

A lipcsei pálmalevelek a győzelemre utalnak, amely majd Isten népének, az egyháznak a jutalma lesz, ha ki mer állni nyíltan az igazságért, igazságosságért, jó ügyekért. S ha kockázatot is mer vállalni a rábízottakért. De szélesebb értelemben hirdetik a pálmaágak azok győzelmét is, akik elég bátrak ahhoz, hogy a közösségért kockáztassanak. Akik a bőrüket is készek vásárra vinni. A német köztársasági elnök a húsz éves évfordulót köszöntő ünnepi beszédében Lipcsében a német történelem egyik legbátrabb napjának nevezte 1989. október 9-ét.

Nem kell hát törődni azokkal, akik szeretnék ránk zárni a templomajtókat mondván, ott benn beszélhetünk, de ne politizáljunk se belül, se kívül. Olyan sokan és oly meggyőzően sulykolják ezt belénk, hogy köztünk is egyre kitapinthatóbb az elbizonytalanodás. Felelősségünk a világért egyértelmű, Istentől kapott küldetés. Ezt nem vitathatja el tőlünk senki.

Lupták György