Szüreti Napok 1.

– Elérkezett a várva várt nap, újra ránk köszöntött az év legnagyobb szabású városi rendezvénye. Mit mondjak, már nagyon vártam. Mert jó a sokadalom, jó dolog barátokkal, ismerősökkel találkozni, szót váltani, gondolatokat cserélni.

S közben beleszimatolni a bográcsokba, egy-egy korty bort ízlelgetni… Ezúttal az Úristen is kegyes volt hozzánk. Mert a péntek este elsülhetett volna rosszabbul is. Én is beszorultam a Szentpéteri Borház házikójába a hulló faágak meg az eső elől. Felrémlett bennem az a bizonyos augusztus 20-a, Budapesten.

Láttam az embereket, akik fogták belülről a sátrakat, bizony, történhetett volna másként is. de nem így volt. Aki megáztak, azok másnapra megszáradtak, az ágakat, leveleket másnap eltüntették, az Edda meg végigjátszhatta az estét. Nagyobb baj nem történt, velünk volt az Isten.


Szüreti Napok 2.
–A két nagykoncert, pénteken és vasárnap osztatlan sikert aratott. Tele is volt a város, mozdulni alig lehetett. A szombat este viszont félre sikerült.

A megjegyezhetetlen nevű helyi csapat sehogy sem illett a legfrenkventáltabb nap végére. Mikor jutunk el oda, hogy ha valaki kiáll egy színpadra, legyenek elfogadható szintű zenei tanulmányai, tudjon énekelni, szöveget írni.

Rossz ízű volt az élcelődés Petőfivel, ott, a szülőháztól pár méterre. Az a jó szendvics, ha két szelet ízletes kenyér között finom a szalámi. Ez a szendvics nem volt sikeres, Edda és Demjén közt…  Legalább előzetesen meghallgatta őket valaki?


Szüreti Napok 3.
– A színvonal mindenképp emelkedett, már nem az nagyra nőtt falusi búcsú a Szüreti Napok. Megfogyatkozott a bóvli. De lett helyette mézes, sajtos árus, voltak kosarak és kerámiák, kések és lepények, könyvek és kaktuszok, cukorkák és gyümölcslevek, csak ki ne felejtsek valamit.

És jó ötlet volt a borutcát a sarokba helyezni. Korábban egymás tyúkszemén tapostak az emberek a borutcában, mert az volt a rendezvény fő útvonala, s mindenki valahogy átpréselte magát rajta. Most viszont csak a borokra kíváncsiak kanyarodtak arra. Volt elegendő tér a kóstolgatásra…

Szomorúan igaza van annak a neves borásznak, aki azt mondta: ez a nap sajnos nem a termelők ünnepe. Mert ők, akik naponta fáradnak, az eget kémlelik, s kérges lesz a tenyerük a szerszámtól, napégette az arcuk a júliusi hőségtől, pont azok nem kapják meg a jó árat. Mert az lenne az igazi elismerés!


Merészség
– Jövök haza a Bajcsy úton az állomás felől. Mögöttem egy másik kocsi. A sor végéről egy öreg fehér Audi nagy erőlködve előzi a sort, majd a Damjanich utcánál, közvetlenül előttem fékez, és csikorgó gumikkal balra bekanyarodik az utcába.

A hátsó ablakában ott virít egy tábla: „Az Isten háta mögött vagy!” Istent ugyan senki sem látta még, de azért én Őt másképp képzelem el…


Miniszterelnöki tükör
– Azt nyilatkozza éppen aktuális miniszterelnökünk, hogy oda fog majd figyelni a nyakkendős bűnözőkre is, és azok sem fognak kibújni a felelősségre vonás alól. Hát, csak a tükörbe kellene nézni. A hírek már lassan másról sem szólnak, mint hogy vezetőink hogyan síboltak el százmilliókat.

Rajtunk akarnak megtakarítani ezer milliárd forintot, ha azonban a kisember elkövet valami nagyságrenddel kisebb vétséget, rászáll az APEH, a Vámhivatal, a Hatóság, és tönkre teszik, felnégyelik, testrészeit elrettentésül kitűzik a vár fokára. – Gábor, a mozdonyvezető ezek után Japi zöldségboltja előtt elszavalta nekem Tiborc panaszát:
„És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.”
Itt tartunk most.


A gondoskodó celeb
– A celeb, akire a közfigyelem irányul, aki ki tudja, mi módon került reflektorfénybe, de tudása és iskolázottsága erősen kétséges, - elhagyta a feleségét. A riport őt mutatja az új nővel az oldalán.

S imígyen szóla a riporter: Ő, (ti. a celeb), gondos apa, mert mindent megtesz gyermeke boldogságáért. – Kedves Celeb! Ha így lenne, nem hagytad volna ott a gyermeked édesanyját!


Lupták György