Azt mondja a kereskedelmi rádió pergő beszédű bemondója, hogy a hét végén jó idő lesz, szerencsére elkerülnek minket az esőt hozó felhők és frontok, hurrá, nem zavarja meg az eső a hétvégi programot. Igen, ez is egy nézőpont.

A pesti flaszterről nézve az eső a rossz idő, mert a tócsákba lépve ázik a cipő, esernyő alá kell kucorodni, s lakásba kényszerül az ember. Én meg azt gondolom magamban, bár mondaná már azt, hogy sajnos, kedves hallgatóink, rossz idő lesz, országos eső várható, helyenként jelentős mennyiségű csapadékkal. Nekünk, itt az Alföldön az eső a jó idő.

Főként mostanában. Száraz volt a tél is, havat, de esőt is alig láttunk. Majd ez a száraz tavasz, néha jöttek ugyan gyorsjárású felhők, de belőlük alig hullott éltető csapadék. S most, május elején már nyárias a hőmérséklet. Hirtelen és átmenet nélkül jött ez a meleg. A májusi orgona már áprilisban elvirágzott, a máskor a hónap vége felé nyíló akácok és bodzák pedig teljes virágpompájukat mutatják.

A határban bóklászva szembeötlőek az elsivatagosodás jelei, az örökké fújó szél az utakon homokfúvásokat épít. Mint télen a hóból. Ahol meg kötött a talaj, ott centi széles repedések szabdalják a földet. Az őszi gabonákat lassan be lehet szántani, - a városi ember tudja-e, hogy a kenyere van veszélyben?

A meggy és a cseresznye aprószeműek, ha nem kapnak a fák vizet, nem is fognak a gyümölcsök sokat fejlődni. Tűzoltóink naponta többször szirénáznak kifelé a városból, mert egyre több helyen gyullad meg a száraz fű, avar és bozót.

A nemzeti park féltett fenyveseit, borókásait is fenyegeti néha a tűz. Ennyire másként kémleli az eget a nagyvárosi irodaházból kinéző és a földközelben élő ember. Ami az egyiknek rossz idő, az a jó a másiknak. De a szárazság okozta terméskiesés már mindkettőjüket sújtani fogja. – Eső, kellene, de nagyon. Csendes, tartós, áztató langyos eső. Nem sokan gondolnak vele, de évente hatalmas mennyiségű víz folyik rajtunk keresztül. Duna, Tisza, Maros, a Körösök, nyugatról a Rába, a Dráva ereszti keresztül hazánkon a Kárpátok és a Keleti-Alpok olvadt havát, tengernyi vizét.

Micsoda öntöző rendszert lehetne itt kiépíteni, tán az EU is nyújtana ehhez támogatást. Megfogni, itt marasztalni azt a sok vizet! Tán már tervek is hevernek valahol egy íróasztalon…

De a nyakunra telepedett döntéshozóknak ez nem fontos. Minden erejüket a megkaparintott hatalom megtartása köti le, s nem az ország javán való munkálkodás.

Ez a másik szárazság tán még nagyobb baj. A lelkek és a szívek szárazsága. A szeretetlenség szüntelenül fújó szárító szele. Azt zizegi a száraz falevél, te csak magaddal törődj! Politizálni annyit tesz, mint ördögien keverni a kártyákat. Hatalmadat azért kaptad, hogy kihasználd az időt – magadnak. A többiekkel meg majd lesz valami. A többség a túlélésre hajt. Csak én bírjam ki a nehéz időket, semmi és senki más nem érdekes – hányan gondolják ezt.

És úgy is élnek. Kapcsolatok hülnek ki és szakadnak meg. Családok esnek széjjel. Csillogó tekintetek válnak pengeélessé. A mosolyt felváltja a pókerarc. Társadalmi, etnikai csoportok feszülnek egymásnak. Vannak, akik még gerjesztik is az ellentéteket, a tűzzel játszva. A milliók meg hallgatnak. Fog csikorog, összeszűkül a szem, ökölbe szorul a kéz. Morogva elsuttogott szitkok. Ennyire telik ma tőlünk.

A lelkek és a szívek aszálya kiölte az élni akarást. – A természet sóvárog az eső után. A kiszáradt emberi szív vágyik-e éltető esőre? A Lélek esőjére? Megújulás esőjére?

Valaki ma egy lelki közösségről mesélt nekem. Ahol otthonra lelt. Ott majd mindenki a jövedelme tíz százalékát Istennek adja. Vagy a gyülekezetnek, vagy egy hiányt szenvedőnek, vagy egy sok gyermeket nevelő családnak. Ha együtt ülik körül Isten igéjét, annyiszor ezer forint a persely, ahányan voltak.

Azt is mondta: mi lenne, ha a nap huszonnégy órájából is a tizedet Istennek ajánlanánk? Naponta 144 perc jutna imádságra, egyéni csendességre, szeretetmunkára, gyülekezetépítésre, szegénygondozásra. Két óra 24 perc Istennek. Ha ezt egyre több keresztyén gyakorolná, ki lehetne húzni a gödörből az országot, népünket! Kellene ennél hatékonyabb reform?

A Krisztust a keresztfa tövében megismert keresztyénekre van szüksége e kiszikkadt szívű népnek. Kiáltó és utat mutató egyházakra, vonzó életű keresztyén közösségekre. A küldetésüket bátran felvállalókra. Akik halálosan komolyan veszik Krisztus missziói parancsát. – Soha nem volt tán ekkora szükség ránk, mint ma…

Lesz-e még újulásunk?

Hátha nem indult meg valahol a nagy, égi vaseke, beszántani a kiszáradt vetést…

Lupták György