A Pécsett élő idős ember egy este fölhívja a Szombathelyen élő fiát. Azt mondja neki: - Fiam, rossz hírt kell közölnöm veled. – A fiú megdöbben: - Apa, mi történt? Csak nem anyát érte valami? – Á, nem - így az öreg. – Csak tudatom veled, döntöttünk anyáddal, elválunk. – De apa, 45 év házasság után? – hüledezik a fiú Szombathelyen. – Tudod, meguntuk egymást. Naponta ugyanazt az arcot látni már annyi évtizede… Csak élünk egymás mellett, szeretnénk még egy kis változatosságot. Így, a végére.

A húgodnak nem is merem elmondani, gondolom, majd te elmondod neki. – És letette a telefont. A fiú Szombathelyről persze azonnal hívta Nyíregyházán élő húgát. – Te, kapaszkodj meg, apáék el akarnak válni. – Micsoda??? Tán elment az eszük? – kérdi a húg. – Na, majd én beszélek velük, azonnal hívom apáékat. Pécsett csörög a telefon, a másik végén a nyíregyházi lány: - Apa, nehogy valami butaságot csináljatok, holnap azonnal rohanunk haza. A testvérem is Szombathelyről. Várjatok meg minket, mielőtt bármi visszavonhatatlant döntenétek! – A pécsi lakásban a két öreg egymásra néz szomorúan: - Na, legalább elértük, hogy haza jöjjenek húsvétra. – De mit fogunk mondani nekik anyák napja előtt? – kérdi az idős asszony.

Az egyáltalán nem vicces történet társadalmi nyavalyáink tán legfájóbbikára mutat rá. A családok helyzete ma hazánkban igencsak zilált. Mondhatni, e megkergült világban szinte semmi sem kedvez a normális családi közösségeknek. A családok egyre kiszolgáltatottabbak a gazdasági környezetnek. A családfenntartók foggal-körömmel kapaszkodnak állásukba, próbálnak megtenni mindent a család fenn- és összetartása érdekében.

Ugyanakkor éppen munkahely és egyéb okok miatt esnek szét családok, költöznek egymástól távol a családtagok. Lassan már semmi nem segíti a gyermekvállalási kedvet, ezt mutatja a zuhanó születésszám. Pártunk és kormányunk fokozatosan minden családi kedvezményt megszüntet, vagy leépít.

edig a család minden korban és minden társadalmi berendezkedésben a nemzet közösségének alapsejtje volt. És az is marad, mert egyrészt Isten teremtő akarata hozta létre, másrészt ennél jobbat az emberiség minden gyarló igyekezete ellenére sem talált még ki. Tehát ha a család beteg és bajban van, akkor annak a nemzet is kárát fogja látni.

Pártunk és kormányunk mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az öngyilkos folyamatot még gyorsítsa is. Április 21-én az országgyűlés elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény módosított változatát. Az első változatot korábban az Alkotmánybíróság már megsemmisítette. De ők újra erőlködnek, és a baloldali szavazógép (199 igen szavazat) megint „jól” működött. A törvénymódosítás szerint bejegyzett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött személy létesíthet anyakönyvvezető előtt. Részletekbe most nem kívánok belemenni.

Jogászok szerint ez a törvény, ha életbe lép, elsősorban az egyneműek párkapcsolatának kedvez. Kilóg a lóláb. Ugyanis alig tesz különbséget a törvény a házasságkötés és az élettársi kapcsolat között. Jóska és Juliska, ha őszintén szeretik egymást, akkor már feltehetőleg inkább házasságot kötnek, de Jóska és Béla megkapja a lehetőséget, hogy anyakönyvvezető előtt törvényesítse kapcsolatát.

Gyereket még nem fogadhatnak örökbe. De ne örüljünk, ha így megy tovább, Jóska és Béla lesznek majd a kis Imruskának a nevelőszülei. Kérdés, melyik lesz az anya… Megható kép: anyák napján Imruska verssel és virággal köszönti Jóska-anyut.

Szóval itt tartunk. A helyzet fokozódik. Norvégiában és most pár hete már Svédországban is az evangélikus egyház megesketi templomban, oltár előtt az egynemű párokat. Az illetékes lelkész e kérést megtagadhatja, de akkor felettesei gondoskodnak az aktust vállaló másik lelkészről. Ne feledjük, e két országban a lakosság többsége evangélikus!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már megfelelő határozottsággal tiltakozott e törvény ellen. Jól tette. Mert, ha ez a törvény életbe lép, utat nyit a folytatás előtt. Támadást indít a család, és a házasság intézménye ellen. Lerombolni készül mindazt, ami még napjainkra megmaradt a családeszményből. Amikor ez a világ eresztékeiben recseg-ropog, akkor minden politikai, társadalmi és egyház erőnek, intézménynek éppen hogy össze kellene fognia és erősíteni kellene a család intézményét.

Egy szakadék felé száguldó szekéren ülünk mindannyian. A bakon ülők vakok, süketek és ráadásul még rosszindulatúak is.

Lupták György