Közélet
Katona Viktória és Nagy István Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 28. kedd, 06:41

Katona Viktóriát sokan ismerik, hiszen a Rákóczi utcai Kőris Patika munkatársa. Kedvessége, lágy mosolya azonban most nem csak az ügyfeleket nyerte meg, hanem István szívét is megdobbantotta. 

 
Kiss Edina és Papp Imre Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 28. kedd, 06:38

A sors keze kifürkészhetetlen, igazolják a mondást az ifjú házasok: a kiskőrösi származású Kiss Edina és párja Imre. Mindketten egy céghez jelentkeztek, s ez lett a „vesztük”. Amint megpillantották egymást az új munkahelyen, már nem volt tovább kérdéses: ki az igazi az életükben.

 
Egy éves Lacika Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 27. hétfő, 06:27

Első születésnapját ünnepelte az a tabdi kisfiú, akinek az édesanyja életéért százak fogtak össze a térségben, sőt az egész országban. A családfő, Győrfi László és a még mindig csupán lábadozó felesége, Szabó Emese most boldogan gyújtotta meg Lacika tortáján az első gyertyát. A hét végén pedig Emese testvére, Erika és párja keresztvíz alá tartotta a vidám kissrácot a katolikus templomban.

 
Egészséges kislány a Tóth családban Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 27. hétfő, 06:24

Megszületett a Tóth család Dominikája. A kis hölgyemény június10-én látta meg a napvilágot 4150 grammal, 53 centivel. Brinkus Eszter, a boldog kismama elmesélte, a névválasztásban az apa volt „erőfölénybe”. 

 
A nőgyógyász válaszol Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 24. péntek, 06:34

Kedves Olvasóink! Tegyék fel kérdéseiket, akár jeligésen is – rovatunkban dr. Pétervári László megválaszolja. 

 
Tüske doktor az új beutalási rendszerről Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 24. péntek, 06:28

Július elsejétől változott a fekvőbeteg-ellátás beutalási rendje országosan. Ez elsősorban azokat érinti, akiknek valamilyen betegség vagy sérülés miatt kórházba kell feküdniük.

 
Kultúrák találkozása Svájcban: új haza, külföldi pár Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 23. csütörtök, 06:58

A városközponti hírlapárusnál futottam össze a kiskőrösi Suba Magdikával, aki édesanyjával és a babakocsiból ki-kimosolygó kislányával sétálgatott. Beszélgetésünk alatt kiderült, most jöttek haza családlátogatóba. Magdi ugyanis messzire költözött a családi fészekből: Svájcba.

 
Mit szól ehhez a pszichológus? Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 23. csütörtök, 06:55

Sok ember dönt úgy, hogy külföldön, más országban kívánja megtalálni azt, amit esetlegesen itthon nem talált meg. A motiváció lehet kíváncsiság, kaland, a más kultúrák iránti érdeklődés, a nyelvek iránti elköteleződés, a multikulturalizmus iránti szenvedély, a tanulmányok, baráti kapcsolataink, munkahelyek és a pénzkeresés vagy előrelépési lehetőségek. És mi a helyzet a szerelemmel?

 
Norvégok ropják Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 17. péntek, 07:57

Ötvenfős norvég tánccsoport érkezik a szüreti fesztivál idejére városunkba. A Sandnes Folkedanslag nevű néptánc együttes tagjai már nem először járnak Kiskőrösön.

 
Ötven éves osztálytalálkozó Páhin Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 13. hétfő, 06:32

50 éves osztálytalálkozót ünnepeltek Páhin. Az 1962-ben végzett csoportból 22-en gyűltek össze, hogy felelevenítsék emlékeiket az iskolás évekről. A két emberöltő sem feledtette el velük, hogy egykori osztályfőnökeik: Andrássy Gyuláné és Torgyik Sándor milyen szeretettel és szigorral nevelte őket. Igazgatójuk Kovács Sándor volt, tanáraik pedig Kovács Sándorné és Papp László. 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. oldal / 64

 

 
Hirdetés