Get Adobe Flash player
Közélet
Alternatív építőtábor Nyomtatás E-mail
2012. november 14. szerda, 07:46

Hagyományteremtő céllal második alkalommal rendeztek nemzetközi építő tábort Bócsán. A 2011 nyarán lezajlott Test Green Nests nevet viselő nemzetközi ifjúsági tábor kezdeményezéseit kívánták folytatni az alföldi településen, ahol az alternatív életmódot és a fenntartható építkezést népszerűsítették - tájékoztatott Takács Károly főszervező. A Closer to nature elnevezésű 10 napos tábor szintén a Bócsa melletti tanyavilágban kapott helyett.

 
Új munkahelyek Akasztón Nyomtatás E-mail
2012. november 08. csütörtök, 14:26

A rendezési terv módosítása mellett döntött az akasztói önkormányzat a szeptemberi ülésükön. A változtatást ez év februárjában egy mezőgazdasági terület ipari övezetté való nyilvánításával kezdték, majd ehhez több változtatási tervigényt is csatlakoztattak. A  településvezetés végül is hat – köztük négy az ipari övezetben megvalósuló – módosítás mellett voksolt. Egy toknevelő telep létesítéséhez, egy autómosó megépítéséhez, egy hűtőház megvalósításához, valamint egy borászati vállalkozás gazdasági területének növeléséhez, valamint kisebb közterületi változások kivitelezéséhez adtak zöld utat.

 
Átadták a Kecel-Soltvadkert közti új kerékpárutat Nyomtatás E-mail
2012. november 08. csütörtök, 14:24

Ahogy levonultak a munkások, azonnal birtokba vették a kerékpárosok a Soltvadkert- Kecel közötti új kerékpárút szakaszt. A Közlekedési Operatív Program jóvoltából a keceli önkormányzat lebonyolításában, közel háromszáz millió forintból épült meg a több, mint nyolc kilométer hosszú kerékpárút. 

 
Egy szervdonor hat emberéletet is megmenthet Nyomtatás E-mail
2012. november 05. hétfő, 07:38

 
Rabi Boglárka-Sipiczki István Nyomtatás E-mail
2012. november 05. hétfő, 07:34

Elrabolta István szívét egy bócsai óvónő. Hiába a kiskőrösi kötődés, a szerelem ezt is legyőzte. A szép ara ugyanis Bócsán él és dolgozik, az ifjú férj pedig úgy döntött, érte még a költözést és az ingázást is vállalja. Öröm látni szerelmes pillantásukat.

 
Kúti Klaudia és Borsi Tamás Nyomtatás E-mail
2012. november 05. hétfő, 07:31

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt Kúti Klaudia és Borsi Tamás számára két évvel ezelőtt. Egy baráti összejövetelen találkoztak és mindketten érezték, ő az igazi. A decemberi randit több iskövette, majd egy hirtelen elhatározással  márciusban össze is költöztek a fiatalok.

 
A kisvárosiak is igénylik az erotikus játékszereket Nyomtatás E-mail
2012. október 18. csütörtök, 07:05

Rózsaszín bilincs, szexis fehérnemű, erotikus társasjátékok, és egyéni alkalmazású eszközök egész sora várja a Petőfi utcai Erotik Kuckóba betérőket. Remegő kézzel nyúlok a kilincshez, vajon hányan látnak bemenni? No, és ki mit fog gondolni? Felvállalható ma Kiskőrösön, hogy szexshopban nézelődik az ember? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok forogtak fejemben, amikor eldöntöttem: betérek egy interjúra.

 
Sálak az egyházi iskolásoknak Nyomtatás E-mail
2012. október 18. csütörtök, 07:02

Az óvodásoknál az egy évvel ezelőtt bevezetett sötétkék sálacska, az általános iskolásoknál a fiúknak sötétkék nyakkendő, a lányoknak pedig világoskék sál lesz a nyakukban az evangélikus iskolában. Az egységes öltözéket az ünnepnapokon és a közös rendezvényeken viselik majd a diákok, hétköznap nem kötelező. 

 
Pozitív Töltés és Nemszámít Band Nyomtatás E-mail
2012. október 16. kedd, 06:49

Duplakoncerttel zárták a nyári zenei évadot a közúti múzeum Fröccs kávéházban. A Pozitív Töltés elnevezésű formáció – Ilok Rudolf (ének), dr. Kovács Gyula (billentyű), Bacskay Zoltán (basszusgitár), valamint Csepedi Ottó (dob) és a Nemszámít Band – Kislőrincz Magdolna (ének), Himpelman Balázs (szólógitár), Sutus Imre (basszusgitár) és a dobnál Csepedi Ottó muzsikáltak a nagyérdeműnek.

 
16 éves könyvelő tanuló lett a Szüret Szépe Nyomtatás E-mail
2012. október 05. péntek, 06:36

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

7. oldal / 64

 

 
Hirdetés