Szeptember 12-én, Mária napon ismét megtettük azt a 33 kilométeres utat, amely Péli Zoltán kutatásai és könyve alapján feltételezhetően Szent Imre herceg utolsó földi útja lehetett.

Reggel 5 órakor a selymesi erdőben mintegy harmincan kaptuk meg az áldást a kiskőrösi plébános úrtól, és indultunk utunkra. Sötét, ködös hajnal volt, Mária-énekek éneklésével, imádsággal ballagtunk úti célunk első megállóhelye, a soltvadkerti vasúti átjáró felé, ahová az első rövid pihenőhelyünket terveztük. Megérkezve a Király pékségtől kapott pogácsával és vízzel kínáltuk zarándoktársainkat. Itt többen csatlakoztak hozzánk és vártak ránk a lovas fogatok is fehér és nemzeti színű szalagokkal, virágokkal ékesítve.

Felolvastuk zarándoklatunk célját és felajánlásunkat, majd a közösen elmondott imádság után tovább indultunk utunkon. A köd lassacskán feloszlott, s mire Kiskőrös határába értünk, már ragyogott ránk a nap. Ott is tartottunk egy rövid pihenőt, ahol a megfáradt zarándokok frissülését segítette a kiskőrösi polgármester támogatásaként kapott pogácsa és ásványvíz.

A cebei templomdombnál rövid megemlékezést tartottunk, visszatekintettünk arra a történelmi környezetre, amelyben Szent Imre élt, valamint történelmünk azon időszakára, amikor az Alföldön, így vidékünkön is sok templom volt, szinte 5-6 kilométerenként egy-egy. Mostanára majd minden Árpád- és középkori templomunkat a földdel tettek egyenlővé, elhordták a dombokat, hogy még nyoma se maradjon. Az emberek emlékezetében viszont tovább élnek, beszédes nevükkel jelölve a helyet: templom domb. Itt Cebe település temploma állt valamikor. Imádkozva töltekeztünk, majd folytattuk utunkat. Fegyelmezetten, csendben vagy énekelve, imádkozva haladt zarándok csoportunk. 13 órára megérkeztünk Tabdiba, ahol ismét, mint minden eddigi utunkon vendégül látott bennünket a falu vezetése. Almával, vízzel, teával vártak ránk és lehetőség volt tisztálkodásra is. A sportpálya füvén jól esett egy kis pihenés. Ebédünk elfogyasztása után még borokat is kóstolhattunk az István Borház jóvoltából.

Vezetőnk első szavára mindenki szépen felsorakozott, még az itt csatlakozott kis csoport tagjai is, és Csengőd felé vettük az irányt egy földúton. Itt a csengődi polgármester úr személyesen várt bennünket üdítővel, pogácsával, s velünk tartott a zarándoklat hátra lévő részén. A templomban imádkoztunk, énekeltünk azzal a néhány csengődi asszonnyal együtt, akik megköszönték, hogy útba ejtettük szép templomukat. Itt is csatlakoztak páran zarándoklatunkhoz, melynek nagyon örültünk, mert fontosnak tartjuk, hogy a helyiek is tegyenek valamit szűk hazájuk felemelkedéséért is.

Következett zarándokutunk utolsó, talán legnehezebb szakasza. Lábainkban a mintegy 30 kilométert már igen-igen éreztük, és nagyon vártuk, mikor pillanthatjuk meg a távolban magasodó templom tornyát. Ezen a szakaszon már folyamatosan énekeltünk, imádkoztunk elvonva a figyelmet fáradó testrészeinkről. A templomnál már vártak bennünket a Szent Imréről megemlékező soltszentimrei hívek a plébános úrral és tapssal köszöntötték a fáradt, boldog gyalogos zarándokokat. A szentmisén közösen emlékeztünk dicső elődeinkre, Szent István királyra és Szent Imre hercegre. Plébános úr nagyon szépen hangsúlyozta, hogy a szentistváni örökséggel nekünk majd el kell számolni. Hogyan adjuk át unokáinknak ezt az országot? Minden tőlünk telhetőt megteszünk-e annak érdekében, hogy hagyományaink, múltunk vívmányai ne menjenek veszendőbe, ne kerüljenek idegen kezekbe? Imádkoztunk Magyarország sorsának jobbra fordulásáért.

Napunkat egy közös vacsorával zártuk, mégpedig finom szürke marhából készült bográcsos babgulyással. A húst Szél István barátunk adományozta, Majer Zsolt pedig nagyon finoman elkészítette. A Font Pincészet kövidinka borával, és Csengődi István rozé illetve vörösboraival koccinthattunk sikeres, áldott napunkra. Köszönet érte mindnyájuknak. Örömmel nyugtáztuk, hogy több mint 50 fős csoportunkban többen voltak a környező településekről is résztvevők, de voltak Budapestről, Felvidékről, Paksról, Szegedről, Kecskemétről, Kaposvárról is. Köszönjük mindenkinek a segítő részvételét, autós segítőinknek, a lovas fogattal érkezőknek, a polgármesterek támogatását zarándok utunk sikeres megtételéhez. Nem utolsó sorban köszönjük minden zarándok társunknak azt a fegyelmezett, méltóságteljes, példamutató hozzáállását, amely lehetővé tette, hogy szent időben megérkezhessünk a szent helyre és gyönyörködessünk a fény csodálatos megjelenésében. Jövőre szeptember 10-én találkozunk, és ismét elindulunk Szent Imre utolsó földi útján.