Get Adobe Flash player
Kulturális seregszemlén énekeltek, táncoltak, szavaltak Nyomtatás E-mail
2015. augusztus 05. szerda, 15:44

A kiskőrösi Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon nyerte el idén a Bács-Kiskun megye szociális otthonaiban élők számára évente meghirdetett kulturális seregszemle rendezési jogát.

 

 

A Szankról, Kiskunmajsáról, Kaskantyúról, Soltról, Lajosmizséről, Bácsborsodról, Garáról, Katymárról, Kiskunhalasról, Tompáról, Kunszentmiklósról, Kalocsáról, Kecskemétről, Vaskútról, Kecelről, valamint Felsőszentivánról érkező vendégeket az Evangélikus Fúvószenekar főtérzenéje fogadta a művelődési ház bejáratánál június 19-én, pénteken.

 

A nagyszabású rendezvényen Kissné Volák Ildikó, a Jó Pásztor Szeretetotthon igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Pohankovics András alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt. Az alpolgármester méltatta a kamarateremben berendezett kézimunka-kézműves kiállítás nagyszerűségét, valamint a két évtizedes múltra visszatekintő kulturális seregszemle jelentőségét. Lupták György evangélikus esperes is köszöntötte a kulturális seregszemle résztvevőit, kiemelte az időskor szépségeit, érdemeit, a közösségi bemutatkozás, összefogás fontosságát, majd Isten áldását kérte a rendezvényen megjelentekre. A köszöntők után kezdetét vették a produkciók, melyeket a zsűritagok – dr. Kispálné Lucza Ilona múzeumigazgató, Grausza Jánosné iskolaigazgató, Moravcsik Ferencné, a Jó Pásztor Szeretetotthon egykori igazgatója, valamint Boldoczki Sándor rézfúvós zenetanár, Zsótér Ágnes (SZIME) elnökletével bírált.

 

Az egész nap a vidámság, az együvé tartozás és a szeretet jegyében telt. A kulturális seregszemle résztvevői megtekintették városunk nevezetességeit is, miközben élvezték vendéglátóik figyelmes gondoskodását. A zsűri két kategóriában hirdetett eredményt. Járásunkból zene, tánc és ének kategóriában kapott különdíjat a keceli Csendes Ősz Idősek Otthona: Álom, álom, édes álom című produkciója.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés