Elismerések a Kultúra Napján Nyomtatás
2014. február 18. kedd, 23:02

A kiskőrösi önkormányzat és kulturális intézményei gazdag programkínálatot állítottak össze a Magyar Kultúra Napjára. A Himnusz születésnapja alkalmából életre hívott rendezvény nyitányaként a zeneiskola hangversenytermében január 21-én este ünnepi hangversenyt adtak. A nyitórendezvényen Kispálné dr. Lucza Ilona múzeumigazgató mondott ünnepi beszédet. A művelődési központ kamaratermében „A XX. század

 

 

legismertebb magyar színésznői és színészei” címmel kiállítás nyílt Sebestyén Imre gyűjtő képeslapjaiból. A tárlat február 7-ig látogatható. A színházteremben este hétkor a Gergely Theater előadásában Mona Marie mosolya címmel zenés vígjáték kezdődött. 22-én a Petőfi múzeum kisgalériájában „Az énekszerzőt mondják jó embörnek” címmel irodalmi- zenei utazásra invitálta Csörsz Rumen István irodalomtörténész a közönséget. A könyvtárban Árpás Károly irodalomtörténész, író, költő – Harang és kereszt, valamint Borzongoló című könyvbemutatóját tartották. A “Kőrös – Körül a Művészetért Egyesület sétáló utcai galériájában Cserna László: Saját és gyűjtött művészeti értékek című kiállítását nyitották meg. A Magyar Kultúra Napján „Kiskőrösért” emléklapot vehettek át azok, akik sokat tesznek városunk kulturális életéért. Ebben az évben Farkasné Gombár Ildikó, Pazdernyik Sándorné, valamint Szentgyörgyi Judit vett át kitüntetést. Az elismeréseket Szabóné Lovász Márta, valamint Szedmák Tamás képviselők adták át az ünnepelteknek.

 

Farkasné Gombár Ildikó

A Kiskőrösi Evangélikus Egyház-község kántora, az evangélikus vegyeskar kórusve-zetője. Hitoktató a Harangvirág Evangélikus Óvodában, a Bem, valamint a Petőfi általános iskolákban. Kis kamarazenekarokat szervez, velük heti rendszerességgel muzsikál az iskolai áhítatokon. A Gospel Sasok énekegyüttes helyettes karvezetője. Az óvodásoktól a nyugdíjas korosztályig mindenkivel igyekszik megszerettetni az egyházzenét, az együtt éneklés és muzsikálás örömét.

 

Pazdernyik Sándorné

Marika önkéntes segítőként kapcsolódott be a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum kulturális programjaiba. Gyűjti a népi gasztronómia nagyanyáink körében élő szokásait. Szívesen tanítja a kemencés ételek, sütemények, a kenyérsütés fortélyait. Önzetlen munkájával hozzájárul  ahhoz, hogy ne merüljenek feledésbe őseink gasztronómiai szokásai. Munkájával sokat segít a kiskőrösi emberek vendégszeretetének, múlthoz való kötődésének megismertetéséhez.

 

Szentgyörgyi Judit

A Kőrös-körül a Művészetért Egyesület vezetője. A kiskőrösi és környékbeli művészeket, alkotókat tömörítő egyesület az elmúlt években 15 kiállítást, két alkotóhetet és egy nemzetközi grafikai alkotótábort szervezett. Judit célkitűzése, hogy felkutassa a Kiskőrös környékén élő tehetségeket, valamint, hogy szakmai segítséggel képezze őket. Érdemei közé tartozik, hogy a kultúrát közkincsnek tekintve, helyet biztosít a kiállításokhoz.