Kicsi, de összetartó közösség Nyomtatás E-mail
2014. február 02. vasárnap, 19:33

Családias hangulatban telt a Kiskőrös és Térsége Lovas Egyesület legutóbbi bálja. A törzstagokkal és a vendégekkel együtt félszázan jöttek össze a kiskőrösi Thermál Étteremben, hogy eltöltsenek együtt egy fergeteges estét.

 

  

 

A főszervezők most is kitettek magukért, a legényfogó kakaslevessel kezdődő és házi krémessel végződő menü mindenkinek ízlett, a hangulat a műsornak és a Melódia duónak köszönhetően már a bál elején a tetőfokára hágott. Az utolsó vendég hajnali háromkor tette be maga mögött az ajtót. Az egyesület tagjai Kothencz Henrietta elnök vezetésével a hétköznapokban is aktív életet élnek. Az elmúlt évben Janik József, Szöllősiné Baranyai Kata és Lengyel Dóri szervezésében több alkalommal is közös lovas túrákra, barangolásokra indultak, mindemellett még összejöveteleket, gyűléseket is tartottak.

 

  

 

Nemrégiben részt vettek egy egyeztető megbeszélésen Izsákon, ahol javaslatot tettek egy megyei lovas túra útvonal kialakításához. Legnagyobb álmuk, egy állandó, közös telephely, ahol akár városi lovardát is működtethetnének. Nemrégiben hivatalosan is bejegyezték az egyesületet, így már pályázatokon is indulhatnak, és az elnyert támogatásokkal majd szakmai előadásokat, kirándulásokat szerveznek, lovasbemutatókat tartanak.

 

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés