Asztaliteniszezik, fest, városfejlesztési terveket készít és első kötetes író.

Matusik Ferencet, az Akker tüzép telepvezetőjét sokan ismerik a városban. Oszlopos tagja a városi Asztalitenisz Klubnak, elkötelezett kerékpáros, motoros, szabadidejében fest, és városfejlesztési terveken dolgozik. Írói vénájáról eddig nemigen tudtunk, pedig az év végén előrukkolt egy saját könyvvel, melyet elsősorban az ifjúságnak és a szülőknek ajánl.

- Tíz-tizenkét éve Kecskemétről utaztam hazafele, amikor a rádióban bemondták: Whitney Houston, az ismert sztárénekes kábítószertől kómába esett. Vezetés közben volt időm meditálni a híren, majd hazaérve leírtam magamnak azokat az érzéseket, amiket az önpusztító kábítószer fogyasztás generált bennem. Eltelt nyolc-tíz év, és a számítógép takarítása során rábukkantam korábbi jegyzeteimre. Beleolvastam, és majdnem kételkedtem abban, hogy én írtam. Megmutattam a lányomnak, Edinának, aki matematika - angol szakos tanár, és biztatott, hogy dolgozzam tovább vele. Ezután jött a gondolat, hogy jó lenne kiadni az írásaimat könyv formájában. Nem gondoltam én nagy terjesztésre, csupán a szűk környezetemre. Felhívtam egy nyomdát, aki olyan árajánlatot adott, amit nem volt szabad visszautasítani.  

Említetted, hogy az ifjúságot céloztad meg. Miért?

- Mert ők jelentik a jövőt. Az ő jelenük a mi jövőnk. Nagyon sok fiatal nem találja a helyes utat. Rakás információ veszi körül őket, de nem fordítanak kellő figyelmet a szülők az iránymutatásra: hogyan kezeljük a kudarcot, hogyan kell felállni és hitet meríteni. Szülőként az ember kénytelen foglalkozni olyan dolgokkal, amivel a saját életén túlmutat. Ilyen a kábítószer is. Itt a van a környezetünkben, karnyújtásnyira a gyerekeinktől. De tudunk vele bánni? Meg tudjuk óvni gyerekeinket a hatásától? Attól a súlyos következménytől, ami, mint a spirál, egyre jobban belekergeti a fogyasztót a leépülésbe? Úgy érzem, még mindig nem látjuk elég világosan azt a romboló hatást, amit a drog végez emberekben, családokban, a társadalomban. 

Whitney Houston azóta drogtúladagolásban meghalt. A te könyvedben is szomorú a vég?

- Az eredeti változatban igen. Aztán megváltoztattam. Arra gondoltam, biztatás kell azoknak az embereknek, akiknek még nem késő abbahagyni. Reményt kell adni, hogy van tovább.

A könyvedbe saját élményeket is beleszőttél?

- Hála Istennek, a gyerekeim ebből kimaradtak. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk a nevelésükre. Míg kicsik voltak minden este saját mesét kaptak tőlem. A tanulásukat, magatartásukat is szigorúan, ám annál nagyobb szeretettel követtük. Azonban nem kell a szomszéd városba menni, hogy a problémával szembesüljünk.

Ez az első könyved. Lesz folytatás?

- Annyi pozitív visszajelzést kapok, hogy szeretném folytatni. Most a verseimet szedegetem össze. Sajnos korábban nem jegyeztem le őket, így elszálltak az idő múlásával. Most azonban már jó ideje, ha beugrik egy-egy gondolat, leülök a gép elé, és kattog a billentyűzet. Azokat a meséket is összerendezgetem, amelyeket még a gyermekeimnek találtam ki. Rókicát és barátait egyszer a nagyközönség is láthatja, bízom benne. 

De nem ez az egyedüli ötletem. A könyvben saját versek is vannak, amelyeket szeretnék megzenésíteni. Sajnos én nem tudok zenét komponálni, de alapvető zongoratudásom van, így 15 dallamot már lepötyögtem. Valószínű, hogy bátyám, Sándor segítségét fogom kérni a megzenésítéshez. Ő ért hozzá. Örömmel venném, ha egyszer színpadi darabot alakítanának belőle a fiatalok.

A könyvek mellett a városfejlesztés is foglalkoztat. Vannak kész terveid?

- Gyerekkoromban építészmérnök szerettem volna lenni, de nem adatott meg. Azóta is bánom. Tősgyökeres kiskőrösiként természetes, hogy a városkép kialakításán, formálásán is agyalok. Amikor külföldön járunk, általában valami épített látványosság vonz bennünket egy adott városba: Eiffel torony, Szabadság-szobor, Sydney Operaház, és még hosszasan sorolhatnánk. Nekünk is kellene valami hasonló egyedivel előrukkolni. Itt van a Petőfi-kultusz. Nagyon szépen kialakított egységgel: parkkal, múzeummal, térrel. Ide terveztem egy digitális verseskötetet. A turisták egy gombnyomással kiválaszthatnák a kívánt nyelvet, és a hatalmas nyitott könyvben megjelennének a versek. A másik nagy tervemet, egy hatalmas prést ábrázoló toronyházat, amelyben a földszinten garázs lehetne, az emeleten pedig egy óriási színpadi tér, a gimnázium előtti térre álmodtam meg. De helyi látványosság lehetne egy dr. Petrás József Arborétum is, amelynek a kialakítási munkálataiból a helyi kertész tanulók is kivennék a részüket. 

Remek tervek, de honnan lenne erre forrás?

- Pályázatok és mecénások mindig vannak. Főként, ha az ember személyesen keresi meg őket, és közös ügyként kezelik a megvalósulást. Ez jó reklám a cégnek, és elismerés az adakozó személynek. A város jövője a nagy cégek kezében van.

Vnm