Teltházas Ismerős Arcok buli Izsákon Nyomtatás E-mail
2013. január 16. szerda, 16:30

Teltházas bulit tartott december végén az izsáki Vino Pinceklubban az Ismerős Arcok Zenekar – Nyerges Attila, Práder Vilmos, Kovacsik Tamás, Galambos Nándor, Tánczos István, valamint Leczó Szilveszter. Az együttes népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy messzi földről is elzarándokoltak az „Arcosok”, hogy élőben is láthassák, hallhassák kedvenceiket, és az csak természetes, hogy környékbeli híveik is mind itt voltak. Sikeres pályafutásukról, elkötelezettségükről, az együttes vezetőjét, Nándit kérdeztük.

Eleinte az amerikai blues stílusát követtük, amikor lassan másfél évtizeddel ezelőtt összeálltunk, hogy közösen zenéljünk-mondja Nándi. Az első években klubokban, városi rendezvényeken léptünk fel, majd egy ismerősünk által elvetődtünk Erdélybe, ahol olyan élmények értek minket, amelyek döntő módon meghatározták későbbi közös utunkat. Attila írja a dalok szövegét, számára Wass Albert írásai lettek attól kezdve az iránymutatóak. A határon túl élő magyarok helyzete, az őket ért igazságtalanságok, Trianon témája, a nemzeti identitás jelentése és jelentősége visszatérő momentum dalainkban. Zenei világunk eklektikus, hiszen Attila dalszövegeihez mindannyian hozzáadjuk egyéniségünket, saját stílusunkat. Egy kicsi érződik számainkban a blues gyökerekből, egy kicsi a magyar népzenéből, de a pop, a rock is hangsúlyos szerepet kap sajátos, a minket jellemző hangszerelésben. Nem soroljuk magunkat a nemzeti rock kategóriájába. Mi magyar rockzenekar vagyunk, akiknek a dalszövegekben és a zenei stílusban is fontos a magyar hagyományok, és az olyan, már-már elfeledett értékek tisztelete, mint a család, a barátság és a tiszta szerelem.

Elkötelezettek vagytok valamelyik politikai párt mellett?

A „magyar-érzelem” pártsemleges. A napi politika felett áll. Igyekszünk függetlenek maradni. Politikai pártok igyekeztek minket a választási időszakokban a „zászlójukra tűzni” és ebből is eredt némi konfrontáció…de megértették, hogy mi nem szegődünk, szerződünk senki mellé, mi folyamatosan hangoztatjuk a magyarság összetartozásának fontosságát.

Hazafias szövegeitek miatt ért-e már benneteket valamilyen retorzió?

Volt, amikor hátráltatott minket szókimondásunk. Előfordult, hogy nem engedték meg a fellépésünket…Nem mindenhol hallották volna szívesen azokat a gondolatokat, amikről mi énekelünk. Sokan még most is szeretnék a szőnyeg alá söpörni a magyarság múltját érintő témákat. 

Itt Izsákon párszáz ember előtt játszottatok. Megéri?

Volt már mega koncertünk a Petőfi csarnokban, ahol háromezer ember előtt játszottunk. Országos, külföldi turnék, tévészereplések, amelyeken határon innen és túl többmillióan néztek bennünket. Legutóbb decemberben a Duna Tv jubileumi műsorában léptünk fel. Ott vagyunk a fesztiválokon, nagyvárosi rendezvényeken…Igyekszünk mindenhová eljutni és ahová megyünk, ott „emberközeliknek” maradni, ezért szívesen vállalunk bulikat a kis klubokban is barátainknak. Felfogásunkban, mondanivalónkban egyek vagyunk rajongóinkkal.

Táborotok is van…

Törzsközönségünk kezdeményezésére öt éve rendszeresen találkozunk Csepregen, ahová már egyre többen „járnak haza”. Koncertjeinken sok barátunkat régi ismerősként üdvözölhetjük, megismerjük, örömmel köszöntjük egymást. Közös nyelvet beszélünk…

Az izsáki buli, mint ahogyan azt már előre borítékolni lehetett,- fergetegesre sikeredett. A fiúk repertoárjuk minden slágerét előadták, olyan jól ismert dallamok csendültek fel többek között, mint például a Kerítést bontok, a Szakadjon szét, a Ne gondolj rám, vagy a Ha lemegy a nap…A közönség pedig jól érezte magát, mindenki tapsolt, táncolt és együtt énekelte a zenészekkel a szöveget…mint például a Nélküled című dalnak, a magyarság összetartozását kimondó refrénjét: „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, Mi egy vérből valók vagyunk.”

Boda Zsuzsa

 

Hozzászólások  

 
#1 egri Jani 2013-01-21 12:06
Zsuzsika. Nagyon jó a cikk, jók a képek... JÓ A ZENE !!!!!!! Gratulálok az írásodhoz !!!!!
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés