Daróczi Csaba az Év Természetfotósa Nyomtatás E-mail
2012. december 05. szerda, 07:46

 

Daróczi Csaba vehette át a GDF Suez - Év természetfotósa 2012 díjat a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM), ahol a legjobb 104 munkából kiállítás is nyílt. A soltvadkerti fotós, aki második alkalommal nyerte el az év természetfotósának járó díjat, az Év természetfotója kitüntetést is kiérdemelte Szeánsz című képéért. 

Idén rekordszámú, 315 pályázó nevezett 3401 fotóval összesen 14 kategóriában, amelyek között most szerepelnek először külön a fekete-fehér természetfotók - mondta el a díjátadó előtt Radisics Milán, a pályázatot huszadik alkalommal meghirdető naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke. A zsűri a pályaműveket három lépésben bírálta el - ezek közül az első kettő az interneten követhető volt - így szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét 104-re. A Napnyugtától napkeltéig kategóriban Daróczi Csaba harmadik lett.

A természet féktelen energiái, zabolátlan erők kategória első és második díját is Daróczi Csaba vehette át. Csaba számára a fényképezés az önmegvalósítás eszköze: minden kattintást úgy igyekszik elkövetni, hogy az mindig többet nyújtson a néző számára a megszokott látványnál. A kezdetekben a természetfotózás töltötte ki teljes egészében fotótevékenységét, de mára már a képalkotás más területeire is elkalandozott, és a diaporámák készítése is kedvenc tevékenységei közé tartozik. - A fényképezés szinte átalakította az egész életem, életformámmá vált. Más szemmel nézem a világot is, amióta a keresőt a szemem elé emeltem - vallja. A GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2012 pályázat kiállítása az MTTM kupolacsarnokában december 31-éig ingyenesen látogatható.

A kiállítás anyaga iPaden is megtekinthető a Pameran alkalmazásban, illetve a magyar felhasználók részére ingyen letölthető az iBook store-ból. A képek megtalálhatók a naturArt Facebook-oldalára is, ahol szavazni is lehet rájuk. A díjazott felvételekből az Alexandra Kiadó Az év természetfotói 2012 címmel albumot is megjelentetett.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés