Kétmillió forint gyűlt össze orvosi műszerekre Nyomtatás
2012. november 20. kedd, 07:39

Közel kétmillió forint gyűlt össze az Ordo Hungariae Lovagrend által kezdeményezett és a Varga házaspár által koordinált adománygyűjtésen és a jótékonysági gála bevételéből, melyet az új szakorvosi rendelő műszerezettségének bővítésére fordítanak. A  gála óta is folyamatosan érkeznek az újabb és újabb kisebb felajánlások. 

- Óriási eredmény ez - mondja lovag Varga Attila. - Igaz, a sikerhez vezető út sokszor rossz szándékkal volt kikövezve, de leküzdöttük a nehézségeket. Sokan megértették az ügy lényegét, miszerint, ha a műszereket meg tudjuk vásárolni a szakrendelő számára, nem kell majd a lakosoknak elutazni egy-egy vizsgálatra, rehabilitációs kezelésre Kecskemétre vagy Halasra. A rendelőintézet „alapműszerezettségét” természetesen biztosítja az önkormányzat, azonban a mi általunk megvásárolandó eszközök nincsenek benne a keretben.

Elégedettek vagytok az eredménnyel?

- Az adománygyűjtés a kitalált pletykák hatására messze nem azt az eredményt hozta, amit szerettünk volna, de mi ennyi pénznek is nagyon örülünk. Azért gondoltuk, hogy bele merünk vágni a szervezésbe, mert amikor országos katasztrófák kapcsán  adománygyűjtést szerveztünk, több teherautónyi felajánlást tudtunk eljuttatni a rászorulóknak a térségből. A mostani adományozás minden itt élő érdeke.

A gála iránt is nagyobb érdeklődést vártatok…

- A belépődíjért színvonalas műsort kapott a közönség, a rendezvényről csak pozitív visszajelzéseket kaptunk a nézőktől és a fellépő művészektől is. Üres hely kevés volt, 35 lovagtársunk tisztelt meg bennünket a jelenlétével, és meghívtuk a kiskőrösi honvéd nyugdíjas klub tagjait is, akik sok karitatív munkát végeznek a városban. Az árverés nálunk még nem szokványos dolog, érdeklődők voltak, de nem tudtunk egy tárgyat sem elárverezni. 

Mit tudtok majd vásárolni? 

- Sajnos azt a gépet, amit a legjobban szerettünk volna, nem sikerült megvenni, de több más orvosi műszer beszerzését már elindítottuk. Vettünk a reumatológiára egy magas színvonalú, egyszerre két beteget is ellátó négy gépből álló műszercsaládot. A fül-orr-gégészetre egy úgynevezett kauter – vérzéselállító - gépet, ami a sürgősségi betegellátást szolgálja majd, tehermentesítve a mentőszolgálatot. Vettünk egy doplert - vagyis véráramlati vizsgáló berendezést, amelyhez eddig három hónapi várakozás után juthattak hozzá a betegek. A belgyógyászatra, a bőrgyógyászatra és a szemészetre is vettünk műszert. Itt most megálltunk és várjuk, hogy lesz-e még pénzünk. Vannak tervek, igények, a bőrgyógyászatra például UV lámpa is jó lenne. Az adománygyűjtés a jövőben is folytatódik, az eddig befolyt pénzzel elszámolunk az S.O.S Alapítvánnyal és haladunk tovább a szükséges eszközök listáján. A vásárlásokat bonyolító alapítvány jelentős kedvezményekkel jut hozzá a műszerekhez és a kezelési költséget visszafordítja a nemes cél javára. Sokat köszönhetünk Domonyi László polgármesternek, aki maga is lovagtársunk, és aki nem csak most, hanem több korábbi adománygyűjtésünk céljával is azonosult. És természetesen köszönetet mondunk mindazoknak, akik lehetőségeikhez mérten támogatták az ügyet.

Boda Zsuzsa