Új munkahelyek Akasztón Nyomtatás E-mail
2012. november 08. csütörtök, 14:26

A rendezési terv módosítása mellett döntött az akasztói önkormányzat a szeptemberi ülésükön. A változtatást ez év februárjában egy mezőgazdasági terület ipari övezetté való nyilvánításával kezdték, majd ehhez több változtatási tervigényt is csatlakoztattak. A  településvezetés végül is hat – köztük négy az ipari övezetben megvalósuló – módosítás mellett voksolt. Egy toknevelő telep létesítéséhez, egy autómosó megépítéséhez, egy hűtőház megvalósításához, valamint egy borászati vállalkozás gazdasági területének növeléséhez, valamint kisebb közterületi változások kivitelezéséhez adtak zöld utat.

Mint azt Suhajda Antal polgármester elmondta, nagy örömükre szolgál, hogy a helyi vállalkozókban a gazdasági élet nehézségei ellenére megvan a fejlesztési kedv - ezt a kért változtatások bizonyítják. Például Akasztón szeptemberben egy telephely-fejlesztési projektnek köszönhetően a Panama Cukrászati Kft-nél kartonpapírgyártó üzemet és raktárépületet adtak át, mellyel mintegy harminc akasztói, illetve környékbeli embernek tudnak munkát biztosítani. A jövőben pedig a Kovács és Társa Kft. egy kovácsműhely létrehozását tervezi pályázati segítséggel. Mindez jelenősen növeli a település polgárainak megélhetési lehetőségét.

-bzsÚJ

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés