16 éves könyvelő tanuló lett a Szüret Szépe Nyomtatás E-mail
2012. október 05. péntek, 06:36

A 16 esztendős, kiskunfélegyházi Tímár Zsanett fejére helyezte a királynői koronát dr. Csertő Gyula, városunk jegyzője az idei Szüret Szépe választáson. Az első udvarhölgyi címet a 18 esztendős, kalocsai Barthl Kitti kapta, a második udvarhölgy pedig a 17 éves csengődi Takács Tímea lett. A pár héttel ezelőtt megtartott elődöntőn a legszebb 13 lány jutott át a rostán, így ők indulhattak az Angelface Modellügynökség által szervezett huszadik, jubileumi versengésen. Zsanett, a szépek szépe Kiskunfélegyházán a Közgazdasági Szakközépiskolában mérlegképes könyvelőnek tanul és az angol nyelvben is jeleskedik. Szeret sportolni, futni és lelkes falmászó is.

 

Kitti, az első udvarhölgy már egyetemista, Szegeden igyekszik közelebb kerülni a diplomához óvodapedagógusi szakon. Amikor van szabad ideje, jógázik, fut, úszik és táncolni is imád. Timi, a második udvarhölgy a kiskunmajsai Dózsa gimnáziumban készül az érettségire. Kedvelt sportja a lovaglás, de tulajdonképpen minden mozgást szívesen végez.

A közönség szívét a dunatetétleni 16 esztendős szépség, Farkas Dorina hódította meg, aki a kiskőrösi Petőfi gimnáziumban tanul és lassan tíz éve lelkes tagja a mazsorett csoportnak. A száz leadott, érvényes szavazattal ő nyerte meg a Közönség-díjat. A népes zsűri a farmerkollekcióban, bikiniben és estélyi ruhában lejtő lányokat a bokájuk formájától darázsderekukon át a szemük csillogásáig alaposan szemrevételezte, hogy igazságos döntést hozzon.

Amíg a lányok átöltöztek két bemutató között, a nézőket látványos show műsorok, divatbemutatók és fellépők szórakoztatták. Olyan sztárok is színpadra léptek, mint Bódi Sylvi, a Sugarbird divatmárka egyik arca, illetve Kiki (Első Emelet) is előadott párat jól ismert dalaiból. A koronázási ceremónia végén még egy szülinapi tortát is szétosztottak a szervezők a nézők között, hogy együtt ünnepeljék a Szüret Szépe verseny két évtizedes történetét. 

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés