Gyermekeink és iskoláink Nyomtatás
2012. szeptember 28. péntek, 06:28

Hogyan érzed magad az iskoládban? - kérdezzük a gyermekeinket, unokáinkat így tanévkezdés után. Az első osztályos unokám büszke a kedvenc színű iskolatáskájára, s hogy mi minden van benne, és hogy ő már iskolás…

 A másik unokám a kedvenc tanító nénijéről mesél, hogy mennyire hiányolta a nyári szünidőben. Az egyik „mesélőm” vidékről jött, már felnőtt, fiatalember. Iskolás éveiről beszélgetünk. Lelki sérülései még mindig elevenek benne, melyeket évekkel ezelőtt, az általános iskolában szerzett.

„A szüleim miatt  megbélyegeztek, gúny tárgyává váltam a társaim előtt, kinevettek… s ami még ma is fáj; gyakran a tanáraim szeme előtt történt, de nem védtek meg.” – mondja. Látom rajta, érzem belőle, a lelkében öröklakást vett a gyermekkori megaláztatás, a verbális agresszió hatása.

AHOL A GYERMEKÜNK LELKE MEGNYOMORODHAT

„Vedd ki a gyermeked olyan iskolából, ahol nem szeretik, mert megnyomorítják.” Olvassuk Müller Péter Heti Útravaló című írásában. A kerítésen belüli túlzó szabályrendszer megölheti a tanító-tanítvány kapcsolatot, börtönné teheti az iskolát, agreszszívvé a diákot, mert szeretet és megbecsülés-érzés nélkül nem lehet kiegyensúlyozottan élni sem gyermekként, sem felnőttként. A szocializmusban a szabályrendszereken keresztül igyekeztek kiformálni az EMBERT. A szocialista embertípus alapja volt a kisdobosok 6 pontja és az úttörők 12 pontja. S bár vitathatatlanul fontos erkölcsi értékeket fogalmazott meg ez a szabályrendszer, sok esetben nem volt képes azokat megtölteni érzelemmel, ugyanis a szabályrendszerek egyike sem képes az érzelmek pallérozására. Amely iskolában hiányzik a nevelők egymást segítő szeretete, általában a gyermekek szeretetére sincs türelem. A tanév végén már csak „törött cserepeket” ragasztgatunk, a kötelező túlélés szétesett darabjaiból. 

A HÁTSÓ SORBÓL AZ ÉLVONALBA

Ahogyan e sorokat írom, a gondolataimon átfut egy témába vágó régebbi történetem. Soltvadkertre hívtak a barátaim, közösségi alkalomra. Sok vendég jött öszsze. Mi is felléptünk a családi kiskórusunkkal. A tömegből, a hátsó sorból két különös szempár villant rám. Egy 10-12 év körüli gyermek feltűnően vad tekintete. Az alkalom végén megkerestem a kisembert, érdekelt ki lakik a szempár mögött. Csak pár percet beszélgettünk, de ez a találkozás egy életre szólt. A hányatott sorsú, állami gondozott gyermek ott volt a következő estén is. Amikor a Gyermekvédelmi Intézet távolabbra kívánta áthelyezni, sírva kérte az osztályvezető hölgyet, ne vigyék el, mert őt csak egy valaki szereti… Így lett a családunk 5-ik gyermeke. Ma Budapesten élő szorgalmas családapa. Sokszor visszahallom, amint másoknak elmondja: „Engem a szeretet tett új emberré!” 

ISKOLÁN BELÜLI ERŐSZAK 

Nincsen adatunk arról, évente hány gyermek esik áldozatul az iskolán belüli lelki, vagy fizikai bántalmazásnak, vagy az un. verbális agressziónak. A sulimaffi a néven elhíresült egyre elterjedtebb jelenség komoly feladatot ró az iskoláink felelős vezetőire. A nevelői bullyng (megfélemlítés, terrorizálás, bántalmazás) sem ritka jelenség, miközben tudjuk, a gyermekeink fejlődését, tanulási kedvét, a jövőjébe vetett hitét, veszélyeztetheti. Óriási feladat és felelősség a pedagógusi munka. Állandó változások, elvárások kereszttüze, a szellemi  intimitás hiánya, sokféle pszichés megterhelés... Bátorítsuk, támogassuk az elkötelezett nevelőket, akik tudják, hogy az iskolai munka középpontjában a gyermek áll, és minden, ami ott történik, az ő személyiségének, képességeinek hatékony fejlesztését kell, hogy szolgálja.

Városi Ferenc

Magyar Pünkösdi Egyház

lelkipásztora