Kiss Anett és Berta- Somogyi András Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 28. kedd, 06:44

Nem teketóriázott a házasságkötésen Anett és András. Három hónappal ezelőtt találkoztak össze. Anett akkor a Bázis Sörözőben dolgozott. A pult másik oldalán megpillantotta Andrást, aki maga is kiszúrta, milyen kihívás elé áll. Ám bátran vállalta, hiszen érezte, neki Anett lesz az igazi.

- Szerelem volt első látásra – osztotta meg érzéseit lapunkkal Anett, aki előzőleg a Bem iskola titkárságán dolgozott, most pedig az egyik telefontársaságnál. András már hat éve Ausztriában tevékenykedik. Építőipari vállalkozása révén 10 napig a sógoroknál lakik, és öt napot itthon. Így ritkábban látjuk egymást. Talán éppen ezért siettünk megragadni minden együtt töltött percet. Nem akartunk sokáig várakozni, hiszen már 36 éves vagyok, és szeretnénk közös babát is. Így megbeszéltük, anyakönyvezető elé állunk. Baráti és rokoni körben zajlott esküvőnk, és az azt követő lakodalom a Fiorino étteremben. Az első házasságomból született Dominik kisfiam, aki nagyon szereti Andrást, párnán vitte a gyűrűket. Nagyon büszke vagyok rá, és bízom benne, hogy mielőbb testvérkét kaphat.

vnm

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés