A városközponti hírlapárusnál futottam össze a kiskőrösi Suba Magdikával, aki édesanyjával és a babakocsiból ki-kimosolygó kislányával sétálgatott. Beszélgetésünk alatt kiderült, most jöttek haza családlátogatóba. Magdi ugyanis messzire költözött a családi fészekből: Svájcba.

Hogy miként éli meg a honvágy és az idegenbeli boldogulás kettős érzését, arról mesélt lapunknak. Boldog és kiegyensúlyozott családi idillt mutat Suba Magdi és francia származású párja, főként mióta megszületett szerelmük gyümölcse: Emilia. Két különböző kultúra találkozott az ő kapcsolatukkal, s hogy az élet ne legyen olyan egyszerű, még bonyolította a helyzetet, hogy mindketten Svájcban találtak maguknak munkát. Most kinn élnek, aszülői háztól többezer kilométerre. A távolság azonban nem akadály, mondják. - Öt évvel ezelőtt találkoztunk, a Budapesten rendezett Kapcsolat koncerten. Egy barátnőm mutatott be minket egymásnak. Sosem jelentett problémát, hogy különböző nemzetiségűek vagyunk, szerintem nem ez a mérvadó. Ha két ember összeillik, akkor mindegy, hogy mely országból valók. Lehet valaki a párod ugyanazon nemzetből és mégsem „értitek egymás nyelvét”. Tavaly volt az esküvőnk, itt Kiskőrösön. Nem volt egyszerű Svájcból mindent leszervezni idehaza. Főleg, hogy a párom nem magyar állampolgár. Papírok tömkelegét kellett felmutatni, hogy végre megadja a magyar bürokratikus rendszer a zöld utat. De mindezek ellenére nagyon jól sikerült a lagzi, a francia vendégeink is nagyon jól érezték magukat, reggel 6-kor lett vége a mulatságnak. 

- Miért döntöttetek úgy, hogy külföldön telepedtek le?

- Elsődleges ok a jobb megélhetés illetve a külföldi tapasztalatszerzés volt, és ezt a mai napig nem bántuk meg. Most már lassan 2 éve élünk kint Svájc német nyelvű kantonjának egyikében. Szerencsére munkát is gyorsan találtunk, mindketten a logisztika/beszerzés területén, amiben otthon is dolgoztunk. A beilleszkedés nem olyan egyszerű, ha beszéled is a német nyelvet. Ami megjegyzem nem ugyanaz, mint a svájci német - ahhoz tényleg itt kell születni, hogy beszélni tudd. A svájciak nem túl befogadóak, persze itt is vannak pozitív kivételek. Nincs különösebb ellenszenv a magyarokkal szemben és a páromnak sem volt soha gond, hogy francia. A „ridegség” inkább általános, nem korlátozódik különösebben bizonyos nemzetekre. 

- A babátok is kinn született. Mennyire más a babavállalás ott, mint nálunk? Milyen jogai vannak ott a kismamáknak?

- Emilia április 15-én született. Apás szülés volt, mindenképp ott akart lenni a párom, hogy elsőként pillanthassa meg a kislányunkat, és hogy ne kelljen aggódva várnia a folyosón, hogy minden rendben van-e velünk. Svájcban gyakoribb az apás szülés, mint Magyarországon. Svájcról egyébként nem állíthatnám, hogy túlzottan családcentrikus lenne. Összesen 98 napot lehet otthon maradni a babával szülési szabadságon, és ebbe már a hétvégéket is beleszámítják. Tehát összesen három hónapot. Vagy dönthetnek úgy is a szülők, hogy otthon marad az anya, de akkor egy keresetből kell megélni, mert az állam nem támogat tovább. Augusztus végén én is elkezdek dolgozni újra. Szerencsére lehetőségem lesz otthonról dolgozni, így nem kell bölcsibe adnom a kislányunkat, majd csak 1 éves korától. 

- A gyermeketek milyen nemzetiségűnek nevelitek majd? Van ennek a vegyes házasságban jelentősége?

- Emilia magyar-francia nemzetiségű és biztosan mindkét – a svájci miatt pedig mindhárom - kultúrából kap majd vegyesen, ezt is azt is. Igyekszünk megismertetni vele apa és anya országának hagyományait, illetve elég időt fog töltenie a családokkal, hogy abból is merítsen.

- Mennyire van honvágyatok?

- Szerencsére egyikünk sem szenved igazán a honvágytól, mert mindkét családot átlagosan évente kétszer szoktuk meglátogatni. Skype-on is majdnem minden héten beszélünk és közben webkamerával is látjuk egymást. Így azért könnyebb, mint a régi időkben, amikor még csak levelet lehetett küldeni a távolba. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik a család közelsége, és az itthoni „zsivaj”.

vnm