Mit szól ehhez a pszichológus? Nyomtatás
2012. augusztus 23. csütörtök, 06:55

Sok ember dönt úgy, hogy külföldön, más országban kívánja megtalálni azt, amit esetlegesen itthon nem talált meg. A motiváció lehet kíváncsiság, kaland, a más kultúrák iránti érdeklődés, a nyelvek iránti elköteleződés, a multikulturalizmus iránti szenvedély, a tanulmányok, baráti kapcsolataink, munkahelyek és a pénzkeresés vagy előrelépési lehetőségek. És mi a helyzet a szerelemmel?

A pezsgő nagyvárosi életben nem ritkaság, ha a társunkat egy más kultúra vagy náció tagjában találjuk meg – mondja Szedmák Franciska klinikai szakpszichológus. Ha ezek a románcok komoly párkapcsolattá növik ki magunkat, bizony szembesülhetünk azzal a helyzettel, hogy nehéz döntéseket kell meghoznunk. 

Ha vállalom, hogy követem a társamat egy másik országba, magam mögött kell hagynom a családom, a barátaim, és minden eddigi tapasztalásom, érzelmekkel telített helyszíneket, városokat, élményeket, s gyakorlatilag új életet kell kezdenem egy szinte teljesen fehér lappal. Ez esetben a párkapcsolati stabilitásunk, és a bizalom nagyon meghatározó tényező. Ezek nélkül egy ilyen komoly döntés meghozása ésszerűtlen és olykor felelőtlen döntésnek is tűnhet. Félelmeink, bizonytalanságaink az ilyen helyzetekben intenzívebben felszínre kerülhetnek, ugyanakkor megjelenhet mellette a fokozott izgalom és kalandvágy is (ambivalens érzések kavaroghatnak ilyenkor az emberben). Az emigráció küzdelmes folyamat még akkor is, ha az emigráns egyén rugalmas és könynyen képes beilleszkedni, hiszen ilyenkor ki kell válnia, el kell válnia egy stabil pontból, és újra be kell illeszkednie egy másik pontba. Ilyenkor nem mindegy, hogy partnerünk mennyire támogat minket ebben a folyamatban, nagyon fontos az elfogadás, a tolerancia, és a türelem. 

A családdal való kapcsolattartást elősegíti a mai kor fejlett informatikai rendszere, így online, ha igényünk van rá, napi szinten lehetséges családunkkal vagy barátainkkal a kapcsolattartás. A társas támasz ebben az átmeneti állapotban védelmező hatással bír. A honvágy pedig egyén és szituáció függő. Érzésbeli intenzitása általában idővel csökken, és ha sikeresen beilleszkedtünk az új környezetünkbe sok esetben meg is szűnhet. Ami probléma lehet, a nagyszülők hiánya, főként egy olyan családi rendszerben, ahol a nagyszülő egyfelől segítség is, másfelől pedig egy familiáris struktúra része. Gondot okozhatnak a családon belül nyelvi korlátok. Például ha az após/anyós nem tud kommunikatív helyzetbe kerülni vejével vagy menyével. Ezek a helyzetek egyéni szinten kellemetlenek lehetnek, bár nem  tragikusak és könnyűszerrel orvosolható, ha a család tagjai nyitottak és rugalmasak beengedni az „ismeretlent”. Családalapításnál pedig egyáltalán nem gond, ha gyermekünkhöz több nyelven szólunk, illetve ha a két szülő a saját anyanyelvére próbálja szocializálni.

Fiatalabb korban a nyelvi és tanulási képességeink sokkal aktívabbak. Hosszú távon pedig inkább előny, ha valaki több nyelven beszél, és semmiképpen sem hátrány. Végezetül említésre méltó az a tényszerűség, hogy egy szülőnek nagyon nehéz lehet gyermekét több ezer kilométeres távolságban tudnia, mégis a gyermek iránti szeretet, tisztelet és elfogadás hozzásegíthet ahhoz, hogy megküzdjünk a személyes sérülékenységünkkel, a személyes fájdalmunkkal, és osztozni tudjunk gyermekünk örömében, és örömmel tekintsünk döntésére, és támogatásunkról tudjuk őt önzetlenül biztosítani.