Életünk örök fixpontja Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 08. szerda, 06:29

Rájöttem, az életemben a legfontosabb a családom. Soha nem éreztem ezt ennyire, csak most, amióta küzdök az életemért… - mondta Déri János, a vele készült utolsó interjúban. A 41 éves neves riporter, humorista, televíziós személyiség, beszéd közben láthatóan küzdött az oxigénért. Maga elé néz, majd egy láthatatlan távoli pontot kutatva kérdez, vagy inkább csak hangosan gondolkodik; kinek vagyok én igazán fontos és igazán ki a fontos nekem…?

A család az emberi együttélés őssejtje, a társadalom kristálya - mondja Viktor Hugo (XIX. sz.). Ez már elavult közhely! – mondják ma sokan, s hogy a XXI. század modern családkaraktere ledobja magáról az ilyen ősrégi lózungot, gondolkodásmódot. A modern ember szabad, és a szárnyalása, ösztönös döntései félre tolják az útból, lesöpörik a tradicionális értékeket és szokásokat. A család, életszükségletünk Bizonyossággal állíthatjuk, hogy a XXI. század modern társadalmában is a gyermekek nevelésének, személyiség-fejlődésének legfontosabb, legideálisabb közege a család. A gyermekek ösztönösen ragaszkodnak a családhoz, leginkább arra vágynak, hogy a családon belül az édesanyjuk és az édesapjuk együttesen nevelje őket. Hat éves unokám viselkedése egyik napról a másikra megváltozott.

Éjszaka nyugtalanul aludt, nappal feszült volt. Napok múltán megkérdezte az édesanyját: Anya, ugye ti nem váltok el apával, mint az óvodástársam Zsuzsi szülei? Miután ott a szeme előtt megölelte, megpuszilta egymás a két szülője, lelke viszszanyerte az egyensúlyt, boldog biztonságban játszott, dalolt, repdesett tovább.

Az otthon fogalma nem a ház, vagy a lakás szinonim megfelelője. Családi életünk, békességben élésünk, összetartozásunk, alapélményének színtere, melybe bele áldozzuk önmagukat, de az erőt is belőle nyerjük a mindennapokhoz. ALAPÉRTÉKEK ÉS MINTÁK A CSALÁDBAN Szülőként, nagyszülőként, a legcsodálatosabb tapasztalataim egyike, amikor látom együtt vidámkodni a gyermekeimet, unokáimat. 23-an vagyunk együtt ilyenkor. Hálás vagyok értük, de közben vissza-visszagondolok azon családi beszélgetésekre, amelyek egy-egy vitás helyzet után zajlottak, néha késő éjszakába nyúló töprengésekkel, egyeztetésekkel. Ezek a beszélgetések, a családi közösség felelősségéről szóltak, s hogy a családban nincsen helye a bebetonozott haragnak, még a folyamatos neheztelésnek sem. S ahol a testvérek békétlenségben élnek, ott az unokatestvérek gyűlölni fogják egymást. S amely családban, a testvérek között megfagyott a szeretet, ott „légszomjban” hallnak el az érzelmek. Amely családban cél az egység, ott ezért készek áldozatokat vállalni, s így el is érik azt, még akkor is, amikor új személyek kerülnek a családi közösségbe. „Az ember ott a legboldogabb, ahol legközelebb él a szeretethez.” (Müller Péter) IDŐSEINK „Apu ne rakd el a talicskát, amellyel elvitted a nagymamit a szegényházba! Miért kisfiam? Mert  szükségem lesz rá… majd, ha te is megöregszel.” Bár a történet nagyon régi, de rámutat egy törvényszerűségre: Saját jövőjét építi, aki az időseket becsüli. „…amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek…” (Márk 4:24) ”Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.”( Gyökössy) 

Városi Ferenc Magyar Pünkösdi Egyház lelkipásztora.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés