Get Adobe Flash player
Hozd Vissza Akció a világnapon Nyomtatás E-mail
2011. június 20. hétfő, 12:10

 

Hulladékcsere akcióval készültek a Környezetvédelmi Világnapra kilenc magyar városban, köztük Kiskőrösön is június 3-án. 

Több százan jöttek el a Profi áruház mellett lévő gyűjtőszigetekhez, hogy környezetkímélő módon szabaduljanak meg a kiszuperált elektromos berendezésektől, akkumulátoroktól és egyéb felesleges holmiktól. Az önkéntesek ajándékot kaptak az akció szervezőjétől, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft-től, akik kilenc éve népszerűsítik az akciót. Jegyzettömböt, mesekönyvet, vászontáskát, mécsestartót és sok más újrahasznosított alapanyagból készült terméket osztottak szét a megjelentek között. 

- Családanyaként és pedagógusként is fontosnak tartom a példamutatást – nyilatkozta a helyszínen Szabóné Lovász Márta képviselő. Már egészen fiatal korban tudatosítani kell a gyermekekben környezetünk védelmének fontosságát. Ennek egyik alappillére, hogy szelektíven gyűjtjük a hulladékot. 

Vass Péter, a város egyik tehetséges sportolója is a kezdeményezés mellé állt. 

- Csak rajtunk múlik, hogy milyen környezetet alakítunk magunk körül. Az ember által termelt hulladék egyre több, ezért létfontosságú az újrahasznosítás, ezzel csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat – vallja a kézilabdázó. vnm

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés