Egy, megérett a meggy! Nyomtatás E-mail
2011. június 16. csütörtök, 12:48

Minden, ami meggy! Ez a mottója a keceli Piactéren és az Old Bikers Motoros Kocsma udvarán második alkalommal megrendezett Keceli Meggyfesztiválnak.


A kétnapos rendezvényen ugyanis a főszervező Fruitmarketing Kft - amely négy TÉSZ másodszintű szervezete - felvonultatott mindent, ami a meggyel kapcsolatos. A vendégek megízlelhették az érett gyümölcsöt és a város kemencéjében sült több száz szelet meggyes pitét. A gyerekeknek meggylét, a felnőtteknek pedig meggybort, meggysört és meggypálinkát kínáltak. Vásárolhattunk meggyes kürtőskalácsot, meggyszörpöt, vagy meggyes lepényt, vásárfiának pedig meggymag-párnát is vihettünk haza.


A rendezvény szakmai nappal vette kezdetét pénteken a művelődési házban. Az ország minden részéről érkeztek meggytermelők, akik a FRUITVEB Terméktanács és Szakmaközi Szervezet szervezésében előadásokat hallhattak többek között a meggy jótékony hatásáról, a keceli meggytermesztés hatvanas évekbeli múltjáról, a gyümölcságazat jelenéről, a növényvédelemről, valamint az értékesítési és a pályázati lehetőségekről.

Mint az a tanácskozáson is elhangzott, talán a világon nincs olyan kiváló természetes gyógyhatású gyümölcs, mint a keceli Pipacs meggy. Magas antioxidáns és más meggynél mintegy négyszer-ötször több anthocián tartalma nagymértékben csökkenti a visszérbetegségek, a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát.


A szombat a jókedvről, sportról, a játékról, a mozgásról, a szórakozásról és természetesen a meggyről szólt. Mivel az egészséges életmódhoz nemcsak a gyümölcsfogyasztás, hanem a sport is hozzátartozik, a szervezők a tavaly már jól bevált 30 kilométeres – Kecel-Soltvadkert- Kiskőrös – Kecel - bringatúra mellett idén egy 144 kilométeres távot – Kecel- Kiskőrös – Kiskunhalas – Jánoshalma – Hajós – Miske – Kalocsa – Kecel - is meghirdettek.


A csettegő, mint a térség sajátos mezőgazdasági gépe is helyet kapott a rendezvényen, vezetőik összemérték a járgányok gyorsaságát. A csocsó és a meggymag-köpő verseny mágnesként vonzotta az érdeklődőket.

A gyerekek többek között játékosai lehettek az „élő” csapatcsocsónak, gólyalábakon járhattak, arcfestő műhely várta őket, lepényevésben mérhették össze erejüket. A szabadtéri színpadon egymást váltották a fellépők, a helyi és környékbeli, valamint a vendégzenekarok kiváló hangulatot teremtettek mindkét napon.


Mint azt Juhos Csabától, a Fruitmarketing Kft elnökétől megtudtuk, már februárban megkezdték a szervezést, amelynek a szakma összefogása is kiemelt célja. Mint mondta, a meggy napjainkban reneszánszát éli. Az európai fagykároknak köszönhetően hazánkban a meggyárak olyan magasan szárnyalnak, mint még sosem. Ez további telepítésekre ösztönzi a termelőket. Napjainkban Kecelen mintegy 200 hektáron közel százan termesztenek meggyet.

A Kft-nek jelenleg 340 tagja van, közülük mintegy másfélszázan az ország más vidékein is termesztik e gyümölcsöt. A Fruitmarketing Kft nagyobbrészt külföldön értékesít, a friss meggynek leginkább Oroszországban és a Balti államokban van keletje, a feldolgozóiparnak szánt gyümölcsöt pedig Németország fogadja.


Juhos Csaba azt is elárulta, hogy a harmadik Keceli Meggyfesztiválra is tervezik már a programokat, garantálják, aki eljön, jövőre sem fog unatkozni és annyi meggyes finomságot ehet-ihat, amennyit csak bír.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés