Az önkormányzati törvény változásával Soltvadkerten az eddigi 14 képviselő helyett kilencen lettek tagjai a testületnek.
Különösen nagy változás nincs az új csoport összetételében, csupán a régi testületből öttel kevesebben vannak, de ugyanazok maradtak az önkormányzat vezetésében.
Lehoczki Ferenc polgármester egyedüli jelöltként kapott bizalmat újabb 4 évre a városban élőktől. Október 14-én ünnepélyes keretek között tett esküt az új testület.
- Nagyon szerencsésnek tartom, hogy a régi tagok újra bizalmat kaptak, hiszen így a sok évvel ezelőtt elkezdett, közösen kidolgozott tervek megvalósítása folytonos lesz. Nem kell mindent elölről kezdeni, mint ott, ahol még csak a helyzet felismerésénél tartanak. Számos tervvel állunk az új ciklus elé – tárta fel a gazdasági programját a polgármester.
- Alapvetően a gerince a következő négy évnek, az intézmények korszerűsítésének utolsó mozzanata. Ugyanis, EU-s pályázatok révén felújítottuk, korszerűsítettük az iskolánkat, az óvodánkat, a művelődési házat, az egészségügyi központot, szóval az összes intézményünket, kivéve a tűzoltósággal szemben lévő óvoda egyik épületét. Most erre fog majd sor kerülni.
Nyertes pályázatnak köszönhetően teljes felújítással, korszerűsítéssel és épületbővítéssel megnövelhetjük a kapacitást 50 százalékkal, amire igény is mutatkozik. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik. Vélhetően a munkák jövő nyáron készülnek majd el. Ezen kívül a már folyamatban lévő programok is a most kezdődött ciklusra tevődnek át: például az ivóvíz minőség javító program, amely megvalósítása a fejlesztési lehetőségek jelentős részét fogják lekötni.
Úgy tervezünk, hogy a város sem hitel, sem kötvényforrást nem vesz majd igénybe. Minden fejlesztést saját forrásból szeretnénk megvalósítani, pályázati lehetőségek kihasználásával.
Milyen pályázatokra gondol? - Az idei nyár rávilágított arra, hogy az egyre szélsőségesebb időjárásokra a belvízelvezető rendszerünk nincs felkészítve. Készen állunk komplett városrészek belvíz-elvezetési rendszerének kialakítását célzó tervekkel, és csak a pályázati kiírást várjuk.
Most pedig a meglévő rendszerek felújításának, korszerűsítésének tervei készülnek, szintén pályázati forrásokat célozva. Ugyanígy a szennyvíztelep korszerűsítésére és kapacitásnövelésére is kész tervekkel rendelkezünk, ott is már csak a pályázati kiírásra várunk.
Mi volt az elmúlt négy év fejlesztésének gyenge pontja? - Talán az úthálózat korszerűsítése. Ezért most kiemelten szeretnénk vele foglalkozni. Soltvadkerten több mint 70 utca van, ebből 60 kilométernyi a szilárd útburkolatú, de ennek 60 százaléka sürgősen felújításra szorul. Valamint van egy utcánk, ahol nincs még aszfaltozás sem.
Mit tűzött ki kiemelt feladatként a programjában? - A munkahelyteremtést. Tudom, ez egy önkormányzatnak nem feladata, de ha arra gondolok, hogy ha a 70-es években az akkori gazdasági vezetők nem gondoltak volna az ipartelepítésre, akkor most Soltvadkert nagyon komoly gondokkal küszködne.
Mi is azt szeretnénk, hogy előre gondolkodjunk. A rendezési tervünk módosítás alatt áll, annak érdekében, hogy a mostani szeméttelepet a végleges felszámolást követően ártalommentesített területként, mint önkormányzati terület iparteleppé nyilváníthassuk, és ott újabb vállalkozást tudjunk fogadni. Mintegy 10 hektáros területen.
Soltvadkertnek jók a természeti adottságai. Ott van például a Vadkerti-tó. Gondoltak-e jelentősebb turisztikai fejlesztésre? - Ami az előző ciklusban nem igazán sikerült, most újra átgondoljuk. Például a tónál lévő idegenforgalmi kapacitásoknak a további növelése, illetve a meglévőknek a jobb kihasználása. Aminek legegyszerűbb módja lenne a 2-2,5 hónapos üdülési szezont megnyújtani. Erre készítettünk egy termál programot. Itt is rendezési tervet kell módosítani azért, hogy a teljes, közel öthektárnyi önkormányzati területet termál területté nyilvánítsuk.
Ez azt jelenti, hogy ha tudunk találni potenciális befektetőt, akkor a beruházó teljesen új alapokon tud indítani.
A kerékpárturizmus azért nagyon bejött. Így látja Ön is? - Most, hogy elkészült a Kiskunhalast Soltvadkerttel összekötő kerékpárút, nap, mit nap láthatjuk, a kerékpározás népszerűségének növekedését. Öröm, hogy egy uniós pályázatnak köszönhetően jövőre, de legkésőbb 2012-re elkészülhet a Kecelt Soltvadkerttel összekötő szakasz is.
A kerékpár-turizmusban jelentős tartalékok és lehetőségek vannak, amit tudnunk kell jól kihasználni. Hiszen városunk olyan központ is lehet a térségben, ahonnan minden szomszéd városba el lehet jutni kerékpáron, biztonságos közlekedési feltételekkel.
Az új testület első intézkedésként máris hozott egy nagyon fontos döntést… - Egy havi tiszteletdíját ajánlotta fel a vörösiszap áldozatainak megsegítésére. Így több mint 1 millió forint gyűlt össze, amely felajánláshoz magánszemélyek is csatlakoztak. Devecser város önkormányzatának fogjuk a pénzt átutalni, a károsultak javára. |