Vendégek a Szűcsi oviban Nyomtatás
2010. szeptember 14. kedd, 09:28

A tízfős csoportot Lasztovicza László alpolgármester és Titl Péter, a német kisebbségi önkormányzat elnöke fogadta.

A vendégek a kiscsoportosokkal találkoztak először, akik még az édesanyjukkal közösen ismerkedtek az óvodai élettel. A német delegációnak tetszett az óvoda légköre és a hangulatos dekoráció is megragadta a figyelmüket.

Megtekintették a középső- és nagycsoportban folyó munkát is, majd az óvoda vezetője Györk Ernőné válaszolt kérdéseikre. A vendégeket leginkább a magyar óvoda-rendszer felépítése, működése, és a finanszírozás megvalósítása érdekelte.

Vendéglátóikkal megegyezett a véleményük, hogy bár a német és a magyar óvodarendszer sok dologban különbözik egymástól, mindkettő alapelve a gyermekközpontúság.
Mint azt Szabóné Lovász Márta óvónő elmondta, számukra is fontosak a nemzetközi delegációkkal való találkozások, ahol a beszélgetések során a kiskőrösi óvónők is számos tapasztalattal gazdagodnak, melyekből sokat fel tudnak használni mindennapi munkájuk során.

A látogatás végén a német vendégek átadták az óvodásoknak az ajándékaikat, a gyerekek pedig viszonzásul saját készítésű ajándékokkal köszönték meg a látogatást, és a kedvességet.