Német élmények

 

Újra útnak indultak a Páhi Helyi és Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Egyesületének tagjai, valamint támogatói. Összesen harmincöten vállalkoztak a 14,5 órás útra, a Rheinland Pfalz-i Simmern-be, hogy eleget tegyenek az egy évvel ezelőtti testvértelepülési meghívásnak.

 

Hasznos tanácsok szülőknek

 

Szülőnek lenni nagyon nehéz dolog - vallják a bócsai könyvtár munkatársai. Ezért beszélgető fórumra hívták az anyukákat, mamákat a Boróka Könyvtárba, hogy gyermeknevelési kérdéseikre szakemberektől kapjanak választ.

 

Ki érti ezt?

Hosszas vajúdás után, hétfőn éjjel – kedd hajnalban végre megszületett az egyházakról rendelkező egyházügyi törvény. Szükség volt már egy rendezésre, ehhez nem fér kétség. 

 

Példás összefogás egy kismama életéért

 

Egy hét alatt közel száz véradó utazott Kiskőrösről, Akasztóról, Tabdiról a kecskeméti véradó állomásra, hogy segítsék egy életveszélybe került kismama gyógyulását. Györfiné Szabó Emese a múlt héten egészséges kisfiúnak adott életet, majd a császármetszést követően belső vérzés jelentkezett nála. Lapzártánkkor Emese életéért még mindig küzdenek az orvosok a kecskeméti megyei kórházban.

 

Egy éve szabad a pálinkafőzés

 

Csaknem pontosan egy éve lépett hatályba az a törvény, mely lehetővé tette, hogy magánszemélyek évente 50 liter pálinkát főzethessenek saját fogyasztásra, adófizetés nélkül. A tapasztalat szerint a bérfőzetés ennek ellenére nem esett vissza jelentősen. A Nemzeti Adó és Vámhivatalt kérdeztük, milyen tapasztalattal zárták az első évet?

 

Nyeregből szebb a világ

A tizenöt felnyergelt kalandor négy napot töltött együtt Ópusztaszeren. Ők azok, akik bevállalták a közel nyolcvan kilométeres távlovaglást, hogy részt vegyenek az országos hírű Nyeregszemlén.

 

Balesetek, lopások

 

Elgázoltak  egy kerékpárost június 29-én az izsáki úton. A Suzuki sofőrje későn vette észre az előtte kerékpárral haladó 75 éves férfit. A női vezető blokkolva fékezett és járművét a jobb oldali útpadka felé kormányozta, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A kerékpáros bácsi az aszfaltra esett és nyolc napon belüli, könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Adót csökkent a sport támogatása

 

A napokban fogadta el az Országgyűlés a sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosítását. Ennek értelmében társaságiadó-kedvezményt kapnak azok a vállalkozások, amelyek látvány-csapatsportot támogatnak. Ezek közé tartozik a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong. Bordás Zoltánt, Kiskunhalasi Női Kézilabda Sport Egyesület elnökét arról kérdeztük, hogyan érintheti ez a változás az NB I-es csapatot. 

 

Képzési támogatás leendő gazdáknak

 

Az Akasztói Hegyközségben rendszeresen szerveznek előadásokat, képzéseket a gazdák számára. Többek között közreműködnek a kötelező AKG továbbképzéseken, a borversenyekre szakelőadókat is hívnak, legutóbb például a fém-, illetve a faoszlopos támrendszerről hallhattak értékes információkat a gazdák. Mindemellett a feltételes forgalmú növényvédőszerek alkalmazásához szükséges vizsga koordinálását is végzik.

 

Kiskun juhász Akasztón

Új köztéri szoborral bővült Akasztó központja. A “Kiskun Juhász és kutyája” nevet viselő alkotás Gubán Gyula hegybíró és családja kezdeményezésére civil összefogással valósult meg. A faragott szoborcsoport a Király Csemege által létrehozott új parkban kapott méltó helyet. Készítője Nemes Sándor, hejceni famíves.

 

Csillagpont Fesztivál Tatán

Már vagy tíz éves hagyomány, hogy a páros években az evangélikus Szélrózsa Fesztivál, a páratlan években a református Csillagpont Fesztivál hívja a fiatalok ezreit. A nyár a fesztiválok ideje. VOLT, Hegyalja, Sziget, - és csak az érintett korosztály a tudója, mennyi és milyen fesztivált szerveznek szerte e hazában. Jó tudni, hogy ezek mellett rendszeresen ott vannak az ugyancsak tömegeket vonzó keresztyén ifjúsági találkozók is.

 

Szabó Józsi és a bosnyák piramisok rejtélye

Szabó Józsitól megszokhattuk már, hogy ide-oda repked sárkányrepülőjével a világban. 

 

Gyerekkoponyát emelt ki a markoló

 

Emberi csontokra bukkantak a városközpontban, a Lidl áruház és a Petőfi téri park között végzett földmunkálatokat során.

 

Viczián Viktória

Viki nem átlagos jelenség. 

 

Élelmiszerbiztonsági ellenőrök járnak

 

Javában zajlanak a nyári kiemelt élelmiszerbiztonsági ellenőrzések - tájékoztatta lapunkat dr. Drozdik Ferenc igazgató főállatorvos, a  Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője. A szezonális ellenőrzés július 4-től egészen a nyár végéig tart. 

 

Nem kötelező leadni a törkölyt

 

Várhatóan még augusztusban könnyítenek azon a szabályozáson, amely a gazdák borászati melléktermékekkel kapcsolatos kötelezettségeit rögzíti – számolt be a Régiónaplónak Font Sándor országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke. 

 

Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny

 

Kiváló borászaink vallják: a marketingen sok múlik. Azonban a jó bor piaci értéke elsősorban a zamatában, ízében, üdeségében rejlik, nem csak a reklámon. Többek között erről beszélgettek a 16. Országos Cserszegi Fűszeres Borversenyen a bírák és kóstolgatók. A soltvadkerti bormustra az idén is hozott meglepetést.

 

Megújul a fülöpszállási református templom

 

A település központjában álló hatalmas és csodálatos építményre igencsak rájár a rúd. Néhány éve a kupolát és a tornyot kellett felújítani, mert szinte életveszélyessé vált, most a tető ázott be. Az ajtók, ablakok is ősiek. A hívők éveken át gyűjtögettek a korszerűsítésre, többszöri akciójukat kisebb-nagyobb siker övezte. Akkora forrást azonban eddig nem sikerült összekilincselni, hogy mindent felújítsanak. Most azonban örömhírt közölhetünk. A református egyház az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatást nyert a templom tetőfelújítására és nyílászáróinak cseréjére.

 

Kínai piacon a Duna borrégió?

Az Agrármarketing Centrum nagyszabású országos kampányt indít a Duna borrégió népszerűsítése érdekében. A kampány fő célja, hogy az alföldi borokat a hazai piacon feljebb pozícionálja, és bemutassa a régió minőségi borait, borászatait. A régió borkészítői egy sikert már elkönyvelhettek: a kínai kormányfő minapi budapesti látogatása alatt rendezett nemzetközi gazdasági konferencia fogadásán a régió legjobb borait kínálták. 

 
<< Első < Előző 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 Következő > Utolsó >>

Állandó rovatok

 

 
Hirdetés