Ötszáz sofőr fújta a szondát Nyomtatás E-mail
Írta: szbz   
2015. december 13. vasárnap, 17:30

A közlekedési fegyelem és a közlekedésbiztonság javítását célzó villám akcióban közel 10 óra alatt 491 sofőrt ellenőriztek a kiskőrösi, kunszentmiklósi és kecskeméti kapitányság rendőrei a november hetedikei hétvégén.

 

 

A rendőrök a fenti három kapitányság illetékességi területén több településen is ellenőriztek. Így Szabadszálláson, Kunadacson, Izsákon, Páhin, Fülöpszálláson, Soltszentimrén, Orgoványon, Kiskőrösön, Kecelen, Soltvadkerten, Bócsán, sőt Tázlár mellett Kecskeméten is találkozni lehetett velük november hetedikén szombaton délutántól vasárnap hajnalig. A villám akció célja a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt álló járművezetők kiszűrése volt. Ám emellett a közlekedésrendészeti akciót azért is tartották időszerűnek, mert arányaiban sok olyan balesetet okoznak ezeken a területeken az ittas vezetők, melyben rajtuk kívül mások is megsérülnek. A fokozott ellenőrzéssel szeretné a rendőrség elejét venni az ilyen jellegű baleseteknek. A szombati kontroll idején egyébként közel ötszáz sofőrnek kellett megszakítani útját egy-egy percre, hogy megfújja a szondát. Közülük kilencnél merült fel az ittasság gyanúja. Ellenük eljárás indult. Ők akár több százezer forintos pénzbüntetést, illetve járművezetéstől való eltiltást is kaphatnak. Ez utóbbi esetben egy hónaptól tíz évig terjedő időtartamra, vagy végleges hatállyal is bevonhatják jogosítványukat. 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés